Hírek
2012. Január 17. 07:30, kedd |
Helyi
Forrás: dr. Kriston Vízi József múzeumigazgató
Évzárás és évnyitás Dombóvár muzeális közgyűjteményében

Rövidesen a működtető Dombóvári Városszépítők közgyűlése elé kerül a Dombóvári Helytörténeti Gyűjtemény elmúlt évi részletes mérlege. Az intézmény programjaira tavaly közel hétezren voltak kíváncsiak.
A nemrég elkészült mérlegből kiderül, a folyamatos nyitva tartás kilenc és a pince-traktus felújítása miatt részleges látogatást biztosító két és fél hónap során összesen 6.913-en vettek részt a helyi muzeális közgyűjtemény valamely programján 2011-ben.
Szervezett látogatást, csoport- vagy osztályfoglalkozást elsősorban most is a helyi és a kistérségi oktatási intézmények kértek. 122 csoport 2.550 diákérdeklődőjének tartottak múzeumpedagógiai foglalkozásokat a munkatársak. A már felnőtt kategóriába sorolt, huszonnégy év felettiek tavaly is csaknem 1000 fővel haladták meg a tőlük fiatalabb látogatók létszámát, így ez a továbbiakban is meghatározza majd a következő időszak tárlatainak tematikáját.
Jelenleg, illetve 2012. február 29-ig továbbra is látogatható lesz a két népszerű időszakos kiállítás, melynek egyike a 115 évvel ezelőtt született "gyógyító borbély", a világhírű égés elleni szer, a Naksol feltalálója, Széles Lajos (1897-1992) emlékére készült. A másik, szintén e vidék szülötte, Bernát János (1910-1964) magyar-amerikai, kiváló portréista és templomi freskófestő művész eddig alig kutatott és feltárt életművét népszerűsíti első ízben.
A dombóvári múzeum munkatársai a látogatásukat hétvégére tervezőket is örömmel fogadják, kérve, hogy legalább három órával azt megelőzően a 20/286-79-59-es telefonszámon jelezzék szándékukat az érdeklődők.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 30. 07:56, szerda | Helyi
Baráti találkozót tartottak a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói
Szent Anna napján baráti találkozóra gyűltek össze a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói.
2025. Július 28. 11:30, hétfő | Helyi
Vadászkamarai látogatás a Fekete István Múzeumban
Dr. Király István a Tolna Vármegyei Vadászkamara titkára július 22-én felkereste a Fekete István Múzeumot.
2025. Július 28. 09:17, hétfő | Helyi
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő tiszteletére
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából.
2025. Július 26. 21:35, szombat | Helyi
Retrobogás és falunapi forgatag Kaposszekcsőn
Videó beszámoló a 2025. július 19-én megrendezett Cyclekart futamról és falunapi forgatagról.