Hírek
2013. November 18. 15:38, hétfő |
Helyi
Forrás: Erdősné Fedeles Zita
Vidám Márton-nap a Belvárosiban
Az elsősök lampionjai világították meg az aulában a német nemzetiségi tagozatos diákok és büszke szüleik, valamint tanáraik arcát.
Napokkal korábban alsós és felsős gyerekek lelkesen készítették a csuhédekorációt, mely a nagyterem díszéül szolgált.
Királyné Oletics Szerén igazgatóhelyettes köszöntője után az ötödikesek a Hófehérke és a hét törpe átdolgozott mesét adták elő németül. A darab nem nélkülözte a humort sem. A 2. és 3. osztályosok német nemzetiségi táncokat mutattak be. Balaskó Anna és Bordács Zoé tolmácsolásában hallhattuk a Márton-legendát két nyelven.
A nemzetiségisekből álló zenekar gondoskodott a jó hangulatról, Balaskó János vezetésével hangulatos zeneszámokat adtak elő, s hat kisdiák énekelt. Vastaps kísérte a negyedikesek német táncát, a sokéves gyakorlás meghozta gyümölcsét. Bertold Brecht verse után a harmadikosok önfeledten énekelték: Laterne, Laterne.
A műsor végén Kaszás Zoltán tankerületi igazgató úr köszönetet mondott a gyerekeknek azért, hogy beszédben, táncban, mozdulatokban ápolják a német nemzetiségi hagyományokat. A gyerekeket Gyenei Zsuzsanna, Märcz Tünde, Tímárné Szücs Szilvia és Főbusz Nóra készí-tette fel.
A Márton-napi szokásokat megőrizve a közel kétszázötven szereplő kisgyerek pogácsát kapott ajándékba az Idegennyelv Munkaközösségtől.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 08:30, csütörtök | Helyi
Szakmai napot tartottak óvodapedagógusoknak a Szivárvány Óvodában
A támogatási program célja, hogy erősítse Tolna vármegye Zöld Óvodái közti kapcsolatot, segítse azok Zöld Óvodai szakmai tevékenységét, bővítse az érdeklődő pedagógusok természettudományos ismereteit.
2024. Május 15. 08:14, szerda | Helyi
95. születésnapján köszöntötték György-Fazekas Péternét
György-Fazekas Péternét 95. születésnapján Pintér Szilárd polgármester is felköszöntötte.
2024. Május 13. 15:11, hétfő | Helyi
Hat tűzesethez és hat műszaki mentéshez vonultak Tolna vármegye tűzoltói a hétvégén
Kocsolán egy konyhai páraelszívó, Hőgyészen egy állatorvosi rendelőben bedugott fejlámpa töltője, míg Dombóváron és Bonyhádon egy-egy személyautó gyulladt ki.
2024. Május 10. 16:18, péntek | Helyi
A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program helyi szakköreinek munkáiból nyílt kiállítás
Május 8-án nyílt meg a kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben a Nemzeti Művelődési Intézet által indított: A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” országos program helyi szakköreinek munkáiból.