Hírek
2018. Június 12. 11:49, kedd |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Ülésezett a képviselő-testület
Többek között döntöttek a Farkas Attila Tanuszoda bővítéséről, a helyi futballklub - a DFC - korábbi vezetése miatt visszafizetendő TAO-támogatás sorsáról és a Szigeterdő tervezett növény-rekonstrukciójáról is.
Május 31-én rendes, június 8-án rendkívüli ülést tartott a város önkormányzata. A képviselő-testületi tagok többek között döntöttek a Farkas Attila Tanuszoda bővítéséről, a helyi futballklub - a DFC - korábbi vezetése miatt visszafizetendő TAO-támogatás sorsáról és a Szigeterdő tervezett növény-rekonstrukciójáról is.
A települést irányító grémium tagjai meghallgatták a Dombóvári Rendőr-kapitányság előző éves tevékenységéről készített beszámolóját. Az eseményen jelen volt Tolna megye rendőr-főkapitánya is, akivel arról is szót váltottak a képviselők, hogy az általa irányított szervezet, valamint a város önkormányzata miben és milyen formába tud együttműködni. Ennek egyik kiemelt eleme a Dombóváron folyamatosan bővülő térfigyelő kamerarendszer, amit a település önkormányzata telepíttetett. A helyi köz- és a közlekedésbiztonság növelésében
egyre komolyabb szerepet betöltő hálózat számos esetben a „kék ruhásoknak” is nagy segítségére van a különböző bűncselekmények felderítésében.
Idén is támogatja a képviselő-testület az Újdombóvári Őszi Fesztivál megrendezését. A városrész nagy hagyományokkal rendelkező kulturális-szórakoztató-gasztronómiai programjának finanszírozásában tavaly óta a város önkormányzata közvetlenül is részt vállal a szervezésben, a promotálásában és a lebonyolításban hosszú ideje nyújtott segítsége mellett.
Összesen 11 millió forintból épül meg a Farkas Attila Tanuszodának az a várója, amit a sportoló gyerekek szülei használhatnak. Ha újabb fejlesztésekkel később tovább fog bővülni a létesítmény, akkor várhatóan más funkciót fog majd betölteni a szél, a nap, az eső, a hó, a forróság és a zimankó ellen védelmet nyújtó helyiség.
Döntöttek a képviselők TOP-projektek kivitelezési eljárásainak indításáról is. Három szegregációval sújtott terület felzárkóztatását célzó programhoz keres az önkormányzat vállalkozókat.
A Rákóczi és a Gagarin utcában élőket a 61-es számú főút jelentős forgalma miatt hosszú ideje jelentős zajterhelés és porártalom éri. A hatalmas teherautók közlekedése okozta problémákat gyökeresen orvosló elkerülő út megépítésére egyelőre nem számíthatnak az ingatlanok tulajdonosai, vagy használói, az önkormányzat viszont portánként legfeljebb 130.000 forinttal - a bekerülési összeg 80%-ig - támogatja a jelenlegi ajtók és ablakok hangszigetelt nyílászárókra való cseréjét.
A képviselő-testület biztosítja a pénzt ahhoz is, hogy a település térfigyelő rendszere öt új kamerával bővülhessen.
A Szigeterdőben sok a kiöregedett és veszélyes fa, amiket a szakemberek folyamatosan vizsgálnak. A leromlott állapotú egyedeket kivágják és a helyükre újakat ültetnek. A növénycsere költségét is magára vállalja az önkormányzat.
Az eddigiekhez képest más köntösben és tartalommal, de idén is lesz „Hat vár -hat rád”-túra. A helyiek és az ország minden részéből erre a programra ideérkezők körében nagy népszerűségre szert tett rendezvény szeptemberben kerül lebonyolításra. Középpontjában a középkori kardcsattogás helyett a gyaloglás és a nordic walkingozás áll majd.
Kopjafát állít a város képviselő-testülete Székelyföldön. A stratégiailag fontos Nyerges-tető volt az 1848/1849-es szabadságharc utolsó erdélyi helyszíne, ahol Tuzson János honvéd alezredes kétszáz bátor székely harcossal együtt sokáig feltartotta a Kászoni-medencét bevenni szándékozó sokszoros orosz túlerőt. A hősökre tiszteletére számos kopjafát állítottak magyarországi és határon túli magyarlakta települések önkormányzatai. Hozzájuk csatlakozik Dombóvár, a művet július végén helyezi el a város delegációja.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 17. 20:43, kedd | Helyi
Új emlőszűrő állomás Tolna vármegyében, Tamásiban
Elsősorban a Tamási és a Dombóvári járásban élő hölgyeknek jó hír, hogy 2026. február 18-tól fogadja az emlőszűrésre jelentkezőket a Tamási Rendelőintézetben telepített mammográfiás szűrőállomás.
2026. Február 17. 11:18, kedd | Helyi
A rendőrök nagy erőkkel keresik a Dombóvárról eltűnt nőt
Eltűnt Pozsonyi Szabina Kitti
2026. Február 13. 14:00, péntek | Helyi
Apa és fia a dombóvári Fekete István Múzeumot képviselték a FEHOVÁ-n
„Ősi örökség ez, amit egyik ember örököl, a másik nem. Ősi harc ez, kutatási vágy, megfigyelés, tudásszomj, kalandkeresés, gyűjtési szenvedély, erdők, mezők, nádasok szeretete.” (Fekete István)
2026. Február 13. 13:02, péntek | Helyi
Az oldalára dőlt egy kamion Mágocs külterületén
Az oldalára dőlt egy terményt szállító kamion csütörtök reggel Mágocs külterületén
