Városlista
2025. augusztus 1, péntek - Boglárka

Hírek

2021. Augusztus 02. 13:14, hétfő | Helyi
Forrás: Fekete István Kulturális Egyesület

Újabb dokumentumfilm készül Fekete Istvánról

Újabb dokumentumfilm készül Fekete Istvánról

Budapestről Babai János producer és két munkatársa Czetele Győző és Pátkai Ádám felkereste többek között a dombóvári Fekete István Múzeumot is, ahol felvétel készült a múzeum történetéről és annak újabb bővítéséről is.

Az idei évben ez már a harmadik stáb, mely a népszerű magyar íróról készít dokumentumfilmet, de a Kossuth- Rádió is készített riportot a múzeumalapítóval. Bodó Imre úgy véli, hogy a nagy magyar író népszerűsége töretlen, annak ellenére, hogy születésének és halálának is kerek évfordulója nem az idén, hanem tavaly volt.

Babai János producer, aki egyébként szintén Gölléből származik, elmondta, hogy a stáb felkeresi a szülőfalut, Göllét, ezen kívül Ajkát, a Kis- Balatont, Bakócát és Kaposvárt is, hiszen ezen települések már őrzik a nagy magyar író, Fekete István emlékét. A három részes dokumentumfilmet a Duna televízióban és a TV2 csatornán tekinthetik majd meg az érdeklődők.

Fekete István Kulturális Egyesület

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 30. 07:56, szerda | Helyi

Baráti találkozót tartottak a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói

Szent Anna napján baráti találkozóra gyűltek össze a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói.

2025. Július 28. 11:30, hétfő | Helyi

Vadászkamarai látogatás a Fekete István Múzeumban

Dr. Király István a Tolna Vármegyei Vadászkamara titkára július 22-én felkereste a Fekete István Múzeumot.

2025. Július 28. 09:17, hétfő | Helyi

A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő tiszteletére

A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából.

2025. Július 26. 21:35, szombat | Helyi

Retrobogás és falunapi forgatag Kaposszekcsőn

Videó beszámoló a 2025. július 19-én megrendezett Cyclekart futamról és falunapi forgatagról.