Hírek
2017. November 10. 19:10, péntek |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
Új pszichoaktív anyagot adott el Dombóváron

A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki a dombóvári férfit.
A Dombóvári Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
A rendőrök Dombóváron 2017. november 7-én délelőtt intézkedés alá vontak egy személygépkocsit, valamint annak vezetőjét. A jármű átvizsgálásakor az egyenruhások kábítószergyanús anyagot találtak, ezért a 25 éves helyi férfit előállították.
Ugyanazon a napon dél körül Dombóvár-Szőlőhegyen igazoltattak a rendőrök egy 23 éves mosdósi férfit, akinek ruházatából kábítószergyanús anyag került elő, amelyről a fiatalember elmondta, hogy biofű. A rendőrök a férfit előállították, a drogot pedig lefoglalták.
A nyomozók házkutatást tartottak egy 40 éves dombóvári férfi lakásán, ahol különböző anyagokat és anyagmaradványokat foglaltak le. A férfit előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A rendőrök a férfit azzal gyanúsítják, hogy kereskedett a designer drogokkal. A lefoglalt anyagokat szakértői vizsgálatra küldték. Az eljárás alá vont személyek szabadlábon védekezhetnek.
Az ügyben a további eljárást a Dombóvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.
Fontos tudni, hogy a rendőrség minden tudomására jutó kábítószerekkel vagy új pszichoaktív anyagokkal kapcsolatos ügyben eljárást indít és a vonatkozó jogszabályok szerint azt lefolytatja. Az új pszichoaktív anyagokkal kapcsolatosan ki kell emelni, hogy ezek az ismeretlen eredetű és összetételű anyagok a fogyasztókra nézve rendkívül kockázatosak. A designerek vegyi összetétele folyamatosan változik, ezért az újabb és újabb összetételű anyagok élettani hatásai nem kiszámíthatóak. Az ilyen anyagok fogyasztói az életüket is kockáztatják.
A rendőrség számít az állampolgárok együttműködésére és segítségére. Amennyiben kábítószerekkel, vagy új pszichoaktív anyagokkal kapcsolatosan információval rendelkeznek, úgy tegyenek bejelentést telefonon az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:00, kedd | Helyi
Dombóvári sikerek a Tolna Vármegyei Értékek Napján
A Tolna Vármegyei Értékek Napja Dombóvár számára is elismeréseket hozott.
2025. Június 16. 13:50, hétfő | Helyi
Nakon látható a Néprajzi Múzeum utazó kiállítása
Buherált tárgyakra és a sorkatonai szolgálat emlékeire fókuszál a Néprajzi Múzeum két új utazó projektje, amelyeket országszerte egészen kis településekre is eljuttatnak - közölte a múzeum az MTI-vel.
2025. Június 13. 13:16, péntek | Helyi
Kábítószer Ellenes Napot tartottak Dombóváron
Június 11-én immár negyedik alkalommal rendezték meg a Kábítószer Ellenes Napot a Dombóvári Művelődési Házban. A Dombóvári Rendőrkapitányság és a KEF közös programján közel 300 érdeklődő vett részt.
2025. Június 13. 08:15, péntek | Helyi
Támogatásokat és intézkedéseket jelentett be a Dombóvári Gazdakör agrárfórumán Hubai Imre
Eredményes agrárium nélkül nincs sikeres vidék, nincs biztonságos élelmiszer-ellátás és nincs élhető nagyváros sem.