Hírek
2024. Október 28. 07:53, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Új autópályákat ígért Lázár János
Az építési és beruházási miniszter 300 milliárdból építene meg 43 kilométernyi új autópályát, az Alföldön.
Az építési és beruházási miniszter nagy horderejű fejlesztéseket jelentett be Békéscsabán. Kiderült, mikor készül el az M44-es autópálya, hogyan fejlesztik az M47-est és az M4-est, de az is, hogy egy új autópálya épül Romániáig háromszázmilliárd forintból.
Rákötik a magyar autópályát a románra, de ez csak a kezdet
Először is az M44-es autópályáról beszélt. Jelezte, hogy az Alföld bekötése ezzel az infrastruktúrával 2016 óta zajlik, és az egyik legnagyobb közúti beruházás: összesen 125 kilométeren épül új autópálya. Közölte, hogy ennek utolsó, 30 kilométeres szakaszát jövő év tavaszán adják át. Kialakítanak egy új M5–M44 csomópontot is, így együttesen
560 milliárd forintból valósul meg a beruházás.
Hangsúlyozta, hogy nagy alföldi közlekedési és gazdasági csomópontokat hoznak létre. Ezzel összefüggésben említette meg az M49-est, amely Nyíregyháza és a romániai Szatmárnémeti között épül. De szóba hozta a Debrecen–Nagyvárad összeköttetést is. Megerősítette, hisz abban, hogy Debrecen lesz Magyarország Hamburgja vagy Müchenje, amely fölveszi a versenyt gazdagságban Budapesttel. Szerinte ettől karnyújtásnyira vagyunk.
Aztán az M4-es autópályát hozta szóba. Ez Szolnoktól Törökszentmiklósig elkészül, és azt tervezik, hogy először Karcag felé, majd Berettyóújfaluig hosszabbítják meg. Ennek kapcsán megint kiemelte Debrecennél a csomópontot, és egy Temesvár–Szeged, valamint egy Békéscsaba–Arad csomópontot is.
Az utóbbival összefüggésben jelezte, hogy az M44-est elviszik Újszalontáig, és rákötik a román közlekedési hálózatra. Ez egy 43 kilométeres új autópályát jelentene Békéscsabától északkeleti irányban, amelynek bekerülése 300 milliárd forint lenne.
Ennek a tervezői szerződését Lázár János már aláírta, ez 6,5 milliárd forintról szól. Az új szakasz megépítését történelmi jelentőségűnek nevezte, mert ezzel Békéscsaba logisztikai csomóponttá is fejlődik, hiszen a keleti teherforgalom itt halad át. Itt tett említést a Lőkösháza–Békéscsaba vasútvonal teljes korszerűsítéséről is, amely 2025-ben készülhet el.
Azt is elmondta, hogy kijelölték az M44-es Békéscsabát hat kilométerrel északra elkerülő, Újszalontáig tartó szakaszának nyomvonalát. Ez azért is fontos, mert Békéscsaba mellett itt egy 300 hektáros ipari park megépítéséről is megállapodtak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Július 25. 07:00, szombat | Belföld
Semjén Zsolt: a KDNP akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja és minden verzióra készen áll - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke pénteken Tusnádfürdőn újságíróknak.

