Hírek
2015. Október 22. 14:03, csütörtök |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr Főkapitányság
Több mint fél kilogramm drogot foglaltak le két dombóvári személynél (videóval)

Felszámoltak egy kábítószer-terjesztő hálózatot a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársainak támogatásával.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei 2015. október 21-én az éjszakai órákban összehangolt intézkedés eredményeként egy 40 éves dombóvári férfi fővárosi lakhelyén speedet, kokaint, marihuanát, valamint más kábítószergyanús anyagokat, továbbá kábítószer terjesztésével kapcsolatos tárgyakat foglaltak le.
A nyomozók a házkutatással egyidőben az épület előtt elfogtak egy 34 éves dombóvári férfit, aki jelentős mennyiségű kábítószert tartott magánál. A rendőrök a speedet lefoglalták, majd a férfi személygépkocsijának átvizsgálása során további kábítószergyanús anyagokat találtak.
A Rendőrök mindkét férfit előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsítottakat őrizetbe vették, majd kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.
Az intézkedések során lefoglalt 626 gramm anyag szakértői vizsgálatát rendelték el.
A nyomozás további eredményeként Tolna megyében 2015. október 22-én a megyei főkapitányság munkatársai további hét lakcímen tartottak házkutatást, amelyek során csekély mennyiségű kábítószergyanús anyagot foglaltak le. A bűncselekményekkel kapcsolatosan több személy szerepét vizsgálja a rendőrség.
Az ügyben a további eljárást a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 16. 13:50, hétfő | Helyi
Nakon látható a Néprajzi Múzeum utazó kiállítása
Buherált tárgyakra és a sorkatonai szolgálat emlékeire fókuszál a Néprajzi Múzeum két új utazó projektje, amelyeket országszerte egészen kis településekre is eljuttatnak - közölte a múzeum az MTI-vel.
2025. Június 13. 13:16, péntek | Helyi
Kábítószer Ellenes Napot tartottak Dombóváron
Június 11-én immár negyedik alkalommal rendezték meg a Kábítószer Ellenes Napot a Dombóvári Művelődési Házban. A Dombóvári Rendőrkapitányság és a KEF közös programján közel 300 érdeklődő vett részt.
2025. Június 13. 08:15, péntek | Helyi
Támogatásokat és intézkedéseket jelentett be a Dombóvári Gazdakör agrárfórumán Hubai Imre
Eredményes agrárium nélkül nincs sikeres vidék, nincs biztonságos élelmiszer-ellátás és nincs élhető nagyváros sem.
2025. Június 12. 14:21, csütörtök | Helyi
Fekete István Múzeum - a hónap műtárgya
Június hónap műtárgyának Keszthelyi Jenő (1944-2022) intarziaművész, vadász, szakíró Láng Rudolf „Sólyom” tanár, vadászíróról készített képét választotta a múzeum.