Hírek
2016. November 05. 13:36, szombat |
Helyi
Forrás: www.facebook.com/dombomedia.hu
Több kilónyi zöldséget kapott 600 rászoruló
Krumplit, hagymát és fokhagymát osztottak szét több, mint hatszáz dombóvári rászorulónak két nap alatt.
Hat hektáron termelte meg mindezt a városgazdálkodási Nkft.
Öt kiló burgonyát, másfél kiló vöröshagymát és egy kilogramm fokhagymát vihettek haza a mélyszegénységben élő rászorulók. Két nap alatt hatszázan kaptak a zsákokból. Csütörtök kora reggel már sokan álltak sorba a nagy hidegben a Jam-csarnoknál. Volt aki azt mondta, a kapott mennyiség akár 2-3 hétre is elegendő lehet, ami nekik óriási segítséget jelent.
Szabó Loránd polgármester szerint nagyon sajnálatos, hogy ennyi emberen segíteni kell, ilyen sokan élnek rossz körülmények között. Szerinte ez jól tükrözi az ország gazdasági állapotát.
Az osztás pénteken folytatódott. Ha nem fogyna el az összes zöldség, a megmaradt mennyiség is a rászorulóké lesz.
A képviselő-testület egy korábbi rendeletében határozott arról, hogy támogatásban részesítheti azokat, akik önmagukat, illetve családjukat nem tudják megfelelően ellátni, s így segítségre szorulnak anyagi helyzetük miatt. Ezt a támogatást évente négy alkalommal lehet igénybe venni abban az esetben, ha az egy főre jutó jövedelem nem éri el a 37.050 forintot. A rászorulóknak nem kell pályázniuk, az önkormányzat nyilvántartja azokat, akik jogosultak a támogatásra.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 17. 20:43, kedd | Helyi
Új emlőszűrő állomás Tolna vármegyében, Tamásiban
Elsősorban a Tamási és a Dombóvári járásban élő hölgyeknek jó hír, hogy 2026. február 18-tól fogadja az emlőszűrésre jelentkezőket a Tamási Rendelőintézetben telepített mammográfiás szűrőállomás.
2026. Február 17. 11:18, kedd | Helyi
A rendőrök nagy erőkkel keresik a Dombóvárról eltűnt nőt
Eltűnt Pozsonyi Szabina Kitti
2026. Február 13. 14:00, péntek | Helyi
Apa és fia a dombóvári Fekete István Múzeumot képviselték a FEHOVÁ-n
„Ősi örökség ez, amit egyik ember örököl, a másik nem. Ősi harc ez, kutatási vágy, megfigyelés, tudásszomj, kalandkeresés, gyűjtési szenvedély, erdők, mezők, nádasok szeretete.” (Fekete István)
2026. Február 13. 13:02, péntek | Helyi
Az oldalára dőlt egy kamion Mágocs külterületén
Az oldalára dőlt egy terményt szállító kamion csütörtök reggel Mágocs külterületén
