Hírek
2022. Március 29. 19:08, kedd |
Belföld
Forrás: mti/illusztráció: police.hu
Tavaly kevesebben vesztették életüket az utakon, mint a világjárvány előtt

Tavaly lényegesen kevesebben vesztették életüket az Európai Unió útjain, mint a koronavírus-járvány előtt; Magyarországon szintén csökkent a halálos kimenetelű közúti balesetek száma
- derült ki az Európai Bizottság a 2021-ben bekövetkezett halálos kimenetelű közúti balesetekről készült, és hétfőn közzétett jelentéséből.
Az adatok szerint tavaly mintegy 19 800 ember vesztette életét közúti balesetben az Európai Unió területén. A tavalyi adat, noha a 2020-as számokhoz képest öt százalékkal, mintegy ezer halálesettel több, de a 2019-es, a koronavírus okozta világjárvány előtti időszakhoz képest 13 százalékkal, közel háromezerrel kevesebb halálos áldozatot jelent. 2019 és 2020 között a halálos kimenetelű közúti balesetek száma 17 százalékkal csökkent - közölték.
A halálos kimenetelű közúti balesetek számát tekintve az uniós országok rangsora a korábbi évekhez képest nem változott jelentősen. Továbbra is Svédországban a legbiztonságosabb a közúti közlekedés, az országban tavaly egymillió lakosra vetítve 18 haláleset jegyeztek fel. A legmagasabb arányról Romániában számoltak be, ahol egymillió lakosra vetítve 93-an vesztették életüket az utakon 2021-ben. Az uniós átlag 44 közúti haláleset volt egymillió lakosra vetítve.
A jelentés szerint Magyarországon szintén csökkent a halálos kimenetelű közúti balesetek száma a világjárvány előtti szinthez képest. Amíg 2019-ben egymillió lakosra vetítve 62 ember vesztette életét közúti balesetekben, addig számuk tavaly 56 volt, amely csaknem 10 százalékos csökkenést jelent.
A halálos kimenetelű közúti balesetek legnagyobb, több mint 20 százalékos csökkenését Dániában, Belgiumban, Portugáliában, Lengyelországban és Litvániában jegyezték fel. Ezzel szemben Lettországban, Szlovéniában és Finnországban nőtt a halálos balesetek száma.
A halálos közúti balesetek 52 százaléka vidéki utakon történt, a városi területeken ez az arány 40 százalék, az autópályákon pedig 8 százalék. Az autóval utazók az összes közúti halálos baleset 43 százalékát, a gyalogosok 20 százalékát, a motorosok 18 százalékát, a kerékpárosok pedig a 10 százalékát tették ki.
Jelentésében az Európai Bizottság emlékeztetett arra: az EU azt a célt tűzte ki, hogy 2030-ra a felére essék vissza a közúti halálesetek száma. Az elmúlt évtizedben az Európai Unió egészét tekintve 36 százalékos csökkenés következett be - tették hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
MOHU: a forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszer kezelésiköltség-számítása
A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.