Hírek
2018. Szeptember 18. 11:45, kedd |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Szép fogások az évadzáró versenyen

A Dombóvári Városi Horgász Egyesület szeptember 16-án évadzáró halfogó versenyt tartott a Tüskei-tónál.
A sorsolás, a helyek elfoglalása és a felkészülés után reggel nyolc órakor dudaszó felhangzása jelezte a kezdést. Tízen neveztek a megmérettetésre, akik az állóvíz középső részén a halőrház felőli oldalon két szektorban vetélkedtek. Ezúttal egy bottal, egy horoggal és úszós, vagy fenekezős szerelékkel lehetett horgászni négy órán keresztül. Volt olyan, aki nagyobb példányokat próbált meg kiemelni, mások a „sok kicsi, sokra megy” elvet vallva a kisebb méretű kopoltyúsokat részesítették előnyben. A ragyogó napsütés ellenére a víz hőmérséklete már néhány Celsius-fokkal alacsonyabb volt a nyáron mért értékeknél. A halak jól kaptak a különböző csalikra.
A mérlegelést követően kiderült, hogy az Évadzáró Kupán a győzelmet a Pintér Zsolt-Kovács Zoltán összeállítású páros érdemelte ki három helyezési számmal és összesen 18360 grammos súllyal, Nem sokkal maradt el a mezőny élén végző duótól Horváth Zsolt és ifj. Tóth József, akik riválisaiknál két kilóval kevesebb halat fogva szerezték meg a második helyet. Harmadikként Takács Arnold és Heisz András végzett. A legjobban teljesítők díszes serlegeket vehettek át az eredményhirdetésen Majoros Árpád versenyfelelőstől.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:00, kedd | Helyi
Dombóvári sikerek a Tolna Vármegyei Értékek Napján
A Tolna Vármegyei Értékek Napja Dombóvár számára is elismeréseket hozott.
2025. Június 16. 13:50, hétfő | Helyi
Nakon látható a Néprajzi Múzeum utazó kiállítása
Buherált tárgyakra és a sorkatonai szolgálat emlékeire fókuszál a Néprajzi Múzeum két új utazó projektje, amelyeket országszerte egészen kis településekre is eljuttatnak - közölte a múzeum az MTI-vel.
2025. Június 13. 13:16, péntek | Helyi
Kábítószer Ellenes Napot tartottak Dombóváron
Június 11-én immár negyedik alkalommal rendezték meg a Kábítószer Ellenes Napot a Dombóvári Művelődési Házban. A Dombóvári Rendőrkapitányság és a KEF közös programján közel 300 érdeklődő vett részt.
2025. Június 13. 08:15, péntek | Helyi
Támogatásokat és intézkedéseket jelentett be a Dombóvári Gazdakör agrárfórumán Hubai Imre
Eredményes agrárium nélkül nincs sikeres vidék, nincs biztonságos élelmiszer-ellátás és nincs élhető nagyváros sem.