Hírek
2023. December 23. 09:00, szombat | Helyi
Sportgálán kaptak díjat a dombóvári tehetséges fiatalok
Idén első alkalommal Sportgála keretében 35 tehetséges sportoló kapott elismerést (oklevelet, érmet).
A Dombóvári Sportszövetség és Dombóvár Város Önkormányzatának közös célja, hogy minden utánpótlás nevelésben aktív dombóvári szervezetben kiemelje azokat a sportolókat, akik helyben, közösségükben példaként kiemelhetőek, a fiatalabb generációknak és kortársaiknak példát mutatnak hozzáállásban, kitartásban, küzdeni akarásban. Már harmadik éve teszi meg ezt a fontos lépést év végén a város vezetése a sportszervezetekkel egyetértésben.
Pintér Szilárd polgármester kiemelte köszöntőjében tegnap este, hogy Dombóváron az eredményes utánpótlás nevelés évtizedek óta kiemelkedő, a tehetséges gyermekek szorgalma, kitartása mellett óriási szükség van a szakmailag kiváló edzőkre és sportvezetőkre, valamint a szülők, a család támogatására. A gratuláció nekik is szól.
Szabó Csaba ünnepi beszédében városunk kiemelkedő sportolóinak példáin keresztül – Mándli Imre, Buzánszky Jenő, Rózsa Norbert, Halmai Petra és Vindics-Tóth Lili Anna olimpikonok – hívta fel a figyelmet, hogy jelenleg is számos tehetség dolgozik az edzéseken és meg van az esély arra, hogy nem csak a jelenben, hanem a jövőben is tapsolhatunk majd dombóvári sikereknek.
Rámutatott arra, hogy soha nem volt még hasonló városvezetés, hiszen példaértékű az a támogatás, együttműködés, amelyet az elmúlt időszakban a sportszervezetek, edzők, sportvezetők és az intézmények kapnak.
Kilenc egyesületből hívták a színpadra a díjazottakat:
🔹Mátrai Benedek – Dombóvári Asztalitenisz Egyesület,
🔹Horváth Eszter, Horváth Dóra, Szaka Szabolcs, Reizinger Anna – Dombóvári Sportiskola Egyesület,
🔹Kertész Gábor, Barabás Soma Elek - Dombóvári Focisuli Egyesület
🔹Szente Csongor - Dombó-Dog Centrum Kutyás Sport Egyesület
🔹Kovács Adriána, Szabó Dorottya, Lakatos Lukács, Ács Zsombor, Szőcs Patrik, Ruzsicska Kristóf, Gulyás Félix, Baranyai Ármin, Gulyás Szonja - Dombóvári Karatesuli Egyesület
🔹Szabó Emília, Fónai Rebeka, Filotás Zsófia, Filotás Petra, Fridrich Panka, Kertész Hajnalka, Wirth Daniella. - JUMPERS Dombóvári Kötélugró Sportegyesület
🔹Lakatos-Lamm Bence, Szőke Hédi - Dombóvári Vasutas Atlétikai és Szabadidő Egyesület
🔹Börcsök Annabella, Palánki Sára, Domonkos Zsófia - Dombóvári Judo Klub
🔹Pataki Gergő, Csomor Péter, Vinczellér Nándor, Halmai Zsombor, Ruppert Dominik, Fenyvesi Merse - Dombóvári Kosárlabda Suli Közhasznú Egyesület
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 17. 20:43, kedd | Helyi
Új emlőszűrő állomás Tolna vármegyében, Tamásiban
Elsősorban a Tamási és a Dombóvári járásban élő hölgyeknek jó hír, hogy 2026. február 18-tól fogadja az emlőszűrésre jelentkezőket a Tamási Rendelőintézetben telepített mammográfiás szűrőállomás.
2026. Február 17. 11:18, kedd | Helyi
A rendőrök nagy erőkkel keresik a Dombóvárról eltűnt nőt
Eltűnt Pozsonyi Szabina Kitti
2026. Február 13. 14:00, péntek | Helyi
Apa és fia a dombóvári Fekete István Múzeumot képviselték a FEHOVÁ-n
„Ősi örökség ez, amit egyik ember örököl, a másik nem. Ősi harc ez, kutatási vágy, megfigyelés, tudásszomj, kalandkeresés, gyűjtési szenvedély, erdők, mezők, nádasok szeretete.” (Fekete István)
2026. Február 13. 13:02, péntek | Helyi
Az oldalára dőlt egy kamion Mágocs külterületén
Az oldalára dőlt egy terményt szállító kamion csütörtök reggel Mágocs külterületén
