Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2018. November 14. 09:32, szerda | Helyi
Forrás: Dombó Média

Robot programozást tanulhatnak

Robot programozást tanulhatnak

Az Illyés Gyula Gimnázium pályázaton nyerte el azt a lehetőséget, hogy részt vegyen az Abacusan-GE VándoRobot Programban.

Az Abacusan Stúdió jóvoltából 6 ArTeC Robotist robotika készletet kapott az oktatási intézmény a 2018/2019-es tanév első félévében. A robotok 10 hétig maradhatnak az iskolában, majd át kell adniuk azokat egy másik nyertesnek. Az eszközök használatához három pedagógus – Mesterházyné dr. Illés Ágnes, Somogyi Valéria és Rumbus Anikó – szakmai és módszertani képzésben részesült Budapesten, melyet az Abacusan Stúdió szervezett.
A berendezésekkel a hatodik és hetedik évfolyamos diákok informatika óráik keretében ismerkedhettek meg. Azokat a tanulók előbb összeszerelték, majd elsajátították a programozásukat.
Ezzel a pályázati programmal arra kapnak lehetőséget a fiatalok, hogy a problémamegoldó és algoritmikus gondolkodásuk olyan eszközök segítségével is fejlődhessen, melyek a mai világban már hétköznapinak számítanak.
A foglalkozásokon a gyerekek négy-hat fős csoportokban tevékenykednek, mely kiváló alkalom arra, hogy megtapasztalják, milyen a csapatmunka, hogyan kell összedolgozni, a felmerülő problémákat közösen megvitatni és az optimális megoldást megtalálni. A megírt programokat tesztelniük kell a diákoknak a robotok segítségével és amennyiben szükséges, módosításokat is végre kell hajtaniuk. A lányok és a fiúk már megtanulták irányítani a robotokat DC-motorok segítségével, képesek egy előre megépített pályán végigvezetni azokat, a Berregő (Buzzer) használatával egy dallamot lekottázni, szirénázó kisautót készíteni, valamint IR Photoreflector segítségével pályakövetést végrehajtani.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 17. 07:00, kedd | Helyi

Dombóvári sikerek a Tolna Vármegyei Értékek Napján

A Tolna Vármegyei Értékek Napja Dombóvár számára is elismeréseket hozott.

2025. Június 16. 13:50, hétfő | Helyi

Nakon látható a Néprajzi Múzeum utazó kiállítása

Buherált tárgyakra és a sorkatonai szolgálat emlékeire fókuszál a Néprajzi Múzeum két új utazó projektje, amelyeket országszerte egészen kis településekre is eljuttatnak - közölte a múzeum az MTI-vel.

2025. Június 13. 13:16, péntek | Helyi

Kábítószer Ellenes Napot tartottak Dombóváron

Június 11-én immár negyedik alkalommal rendezték meg a Kábítószer Ellenes Napot a Dombóvári Művelődési Házban. A Dombóvári Rendőrkapitányság és a KEF közös programján közel 300 érdeklődő vett részt.

2025. Június 13. 08:15, péntek | Helyi

Támogatásokat és intézkedéseket jelentett be a Dombóvári Gazdakör agrárfórumán Hubai Imre

Eredményes agrárium nélkül nincs sikeres vidék, nincs biztonságos élelmiszer-ellátás és nincs élhető nagyváros sem.