Hírek
2025. Április 03. 08:42, csütörtök | Helyi
Pro Oppido Dombóvár díszpolgári címet kapott Bodó Imre

A Pro Oppido Dombóvár Díszpolgári címmel járó oklevelet és a gyűrűt dr. Nagy István agárminiszter úr, dr. Csibi Krisztina a térség országgyűlési képviselője, valamint Pintér Szilárd Dombóvár város polgármestere adta át.
Bodó Imre ezekkel a gondolatokkal köszönte meg az elismerést:
„Elsőként a Jóistennek köszönöm meg, hogy Göllében születhettem. Olyan paraszti világba kerülhettem, akik szerették és tisztelték egymást és az elődök áldozatos munkáját, szerették szülőföldjüket és hazájukat.
Köszönet illeti szüleimet, nagyszüleimet és dédszüleimet, akik közül többet is ismerhettem. Tőlük Istenhitet, a termőföld és az állatok szeretetét, a paraszti munkát tanulhattam meg. De tőlük tanulhattam a becsületet, a tiszteletet, illetve a szorgalmamat is. Megjegyzem, hogy Bálint testvérem is foglalkozik helytörténettel.
A következő személy Fekete István író, aki gyermekkorom óta példaképem. Első temetése napján, 1970. június 25-én fogadtam meg, hogy emlékét, munkásságát ápolni fogom, amíg élek.
Dr. Belányi Valterné Mária néninek is sokat köszönhetek. Tőle tanultam meg az értékmentést és az érték teremtést. A göllei általános iskolában honismereti szakkört vezetett. Tíz éves koromtól lehettem tagja életem első civilszervezetének.
Még mindig Göllénél maradva két plébánosomról kell megemlékezni: Világos Ödön kanonok és Wirth János püspöki helynök urak megerősítettek hitemben.
Keszthelyi tanáraimat sem hagyhatom ki, akik nemcsak tanítottak, neveltek is bennünket.
A honvédségnél a parancsnokaim is támogatták, segítették helytörténeti, honismereti munkámat.
Családomnak is hálás köszönetem: feleségemnek, Líviának, gyermekeimnek, Andrásnak és Ákosnak, akik mindenben segítettek és támogattak, hogy zavartalanul végezhessem küldetésemet.
Utoljára, de nem utolsó sorban köszönetemet fejezem ki a felterjesztőknek (18 személy) és természetesen Pintér Szilárd polgármester úrnak és a képviselő testület tagjainak, akik elfogadták és támogatták a felterjesztéseket.
Végül köszönetemet fejezem ki Önöknek dombóváriaknak, hogy 46 évvel ezelőtt befogadtak és formálták egyéniségemet és lelkivilágomat.
Amit ígérhetek, nem fogok visszaélni e nemes kitüntetéssel, de élek vele, és a magam módján büszke leszek rá. Továbbra is azon fáradozom, hogy Dombóvár jó hírnevét öregbítsem.”
Dombóvár, 2025. április 01.
Bodó Imre
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 16. 13:50, hétfő | Helyi
Nakon látható a Néprajzi Múzeum utazó kiállítása
Buherált tárgyakra és a sorkatonai szolgálat emlékeire fókuszál a Néprajzi Múzeum két új utazó projektje, amelyeket országszerte egészen kis településekre is eljuttatnak - közölte a múzeum az MTI-vel.
2025. Június 13. 13:16, péntek | Helyi
Kábítószer Ellenes Napot tartottak Dombóváron
Június 11-én immár negyedik alkalommal rendezték meg a Kábítószer Ellenes Napot a Dombóvári Művelődési Házban. A Dombóvári Rendőrkapitányság és a KEF közös programján közel 300 érdeklődő vett részt.
2025. Június 13. 08:15, péntek | Helyi
Támogatásokat és intézkedéseket jelentett be a Dombóvári Gazdakör agrárfórumán Hubai Imre
Eredményes agrárium nélkül nincs sikeres vidék, nincs biztonságos élelmiszer-ellátás és nincs élhető nagyváros sem.
2025. Június 12. 14:21, csütörtök | Helyi
Fekete István Múzeum - a hónap műtárgya
Június hónap műtárgyának Keszthelyi Jenő (1944-2022) intarziaművész, vadász, szakíró Láng Rudolf „Sólyom” tanár, vadászíróról készített képét választotta a múzeum.