Városlista
2026. május 2, szombat - Zsigmond

Hírek

2018. Október 31. 13:08, szerda | Helyi
Forrás: Dombó Média

Ösztöndíjasokat köszöntöttek

Ösztöndíjasokat köszöntöttek

A Dombóvári Illyés Gyula tehetséggondozó Program friss ösztöndíjasait Szabó Loránd polgármester az október 26-i képviselő-testületi ülés előtt köszöntötte.

A város önkormányzata 2015 decemberében kötött megállapodást a Dombóvári Illyés Gyula Gimnáziumért Alapítvánnyal és a középfokú oktatási intézménnyel a híres íróról-költőről elnevezett helyi tehetséggondozó program megvalósítására való együttműködésre a településen lakó tehetséges, rászoruló diákok tanulmányainak és továbbtanulásának támogatása érdekében. Ennek keretében az önkormányzat azt vállalta, hogy a 2016/2017-es tanévtől kezdődően felmenő rendszerben évfolyamonként legfeljebb három városi gimnazistának tanévente 10 hónapon keresztül 10.000 forint összegű havi ösztöndíjára biztosít fedezetet a nevezett alapítvány részére. A programba az alapítvány által kiírt pályázatra való jelentkezés alapján kerülhetnek be a 9. évfolyamot megkezdő tanulók és a feltételek teljesítése esetén akár a gimnáziumi tanulmányaik befejezéséig jogosultak lehetnek az ösztöndíjra.
A szeptemberben indult idei tanévben immár harmadik alkalommal kerül sor új fiatalok bevonására. A friss ösztöndíjasokat - Kardos Lászlót, Komprádt Pannit és Pápai Patrícia Grétát - Szabó Loránd polgármester az október 26-i képviselő-testületi ülés előtt köszöntötte.
Velük együtt jelenleg összesen hatan vesznek részt a tehetséggondozó programban, miután egy korábbi ösztöndíjas diák elhunyt, ketten pedig nem érték el a támogatáshoz megkívánt tanulmányi eredményt.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

2026. Április 30. 09:00, csütörtök | Helyi

Május 5-én újból Makita roadshow lesz Dombóváron

Nyereményjátékkal, műszaki tanácsadással, kedvezményekkel várják a vásárlókat és érdeklődőket május 5-én, a Makita nyílt napon a dombóvári Lets Doit Bálint Barkácsáruházban!

2026. Április 29. 12:00, szerda | Helyi

A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható

Ha szeretné rendszeresen és mielőbb megkapni újságunkat online postaládájába, iratkozzon fel email címével az alábbi oldalon:

2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi

Emberölés Döbröközön

Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.