Hírek
2011. December 24. 19:00, szombat |
Helyi
Forrás: Kapos Kórus, hírszerkesztőnk
Nagy sikerű karácsonyi koncertet adott a Kapos Kórus - képgalériával
A Mecsek Kórussal közös egy évvel ezelőtti hangverseny után idén karácsonykor önállóan koncertezett a jövőre negyvenéves dombóvári Kapos Kórus. Fotók: Tilinger Sándor.
Az Arany János téri templomban december 22-én megrendezett hangverseny népes közönségét Sebestyén András orgonajátéka köszöntötte. Majd Markovics Gábor karnagy vezényletével a kórus és az általuk meghívott további vendégfellépők következtek.
A darabokat konferáló Magyarfalviné Haszonics Krisztina ünnepi hangulatot árasztó prózai művekkel és versekkel egészítette ki az énekszót és a hangszeres játékot. Tillai Aurél művének felhangzása előtt tőle tudhattuk meg azt is, hogy a dalt a pécsi szerző nem sokkal egy nyáron megrendezett találkozó előtt fejezte be, ahol azt a kórusoknak gyorstanulásban kellett elsajátítaniuk.
A jó darabig visszafogott közönség egy idő után már nem tarthatta vissza a tetszésnyilvánítást, a dalok között hálás tapssal, majd a végén lelkes visszatapsolással jutalmazta a kórust. Hasonlóképpen tett Rostás Jenő István apát-plébános, aki a koncertet követően szerény ajándékokkal is megköszönte a hangulatos estét a kórusnak és a vendégművészeknek.
A hangversenyen a következő darabok hangzottak el:
- J. S. Bach: C dúr preludium - orgonán előadta Sebestyén András
- J. S. Bach: Már nyugosznak a völgyek - orgonán közreműködött Cseke István
- T. Tomkins: O let me die for true love
- F. Schubert: Salve Regina
- Tillai Aurél: Dies Irae
- Liszt Ferenc: Ave Maria - orgonán közreműködött Cseke István
- A. Scarlatti: Exsultate Deo - 80. zsoltár
- I. Donati: Alleluja, haec dies - közreműködtek: zongorán Cseke István, csellón Jenvay Dóra, trombitán Koi Gergő
- G. F. Handel: Let the bright Serafim (részlet a Sámson oratóriumból) énekelt Szűcs Beáta, közreműködtek: orgonán Cseke István, trombitán Koi Gergő
- G. Caccini: Ave Maria - zongorán közreműködött Cseke István
- J. Rheinberger: Puer natus in Bethlehem - közreműködtek: zongorán Cseke István, csellón Jenvay Dóra
- Demény Dezső-Kerényi György: Aranyszárnyú Angyal
- Kodály Zoltán: A 114. genfi zsoltár - közreműködtek: orgonán Cseke István, csellón Jenvay Dóra
- J. Rutter-Lőcze Andrea: Angels' Carol - közreműködtek: zongorán Cseke István, csellón Jenvay Dóra, trombitán Koi Gergő
- Gimes-Szentmihályi: Mennyből az angyal - közreműködtek: orgonán Cseke István, csellón Jenvay Dóra
- L. Cl. Daquin-Lisznyay Gábor: Csillagfényes éjszakán
Képgalériánk a hírünk címsora alatti "kapcsolódó galéria" hivatkozásra, illetve a lenti képre kattintva nyitható meg.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 08:30, csütörtök | Helyi
Szakmai napot tartottak óvodapedagógusoknak a Szivárvány Óvodában
A támogatási program célja, hogy erősítse Tolna vármegye Zöld Óvodái közti kapcsolatot, segítse azok Zöld Óvodai szakmai tevékenységét, bővítse az érdeklődő pedagógusok természettudományos ismereteit.
2024. Május 15. 08:14, szerda | Helyi
95. születésnapján köszöntötték György-Fazekas Péternét
György-Fazekas Péternét 95. születésnapján Pintér Szilárd polgármester is felköszöntötte.
2024. Május 13. 15:11, hétfő | Helyi
Hat tűzesethez és hat műszaki mentéshez vonultak Tolna vármegye tűzoltói a hétvégén
Kocsolán egy konyhai páraelszívó, Hőgyészen egy állatorvosi rendelőben bedugott fejlámpa töltője, míg Dombóváron és Bonyhádon egy-egy személyautó gyulladt ki.
2024. Május 10. 16:18, péntek | Helyi
A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program helyi szakköreinek munkáiból nyílt kiállítás
Május 8-án nyílt meg a kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben a Nemzeti Művelődési Intézet által indított: A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” országos program helyi szakköreinek munkáiból.