Hírek
2011. Január 21. 22:46, péntek | Helyi
Mínusz 1100 ember 8 év alatt!

Ilyen volt 2003. január elsején: 20.841 állandó lakos. Ilyen lett 2011. január harmadikára: 19.735 állandó lakos. Ez derül ki Dombóvárról egy, az önkormányzat netes oldalán elérhető 2004-es elemzésből és az év eleji helyi népesség-n
Az elmúlt nyolc év alatt tehát egészen pontosan 1106 ember „elvesztésével” járó kényszerfogyáson ment át Dombóvár. Azaz évente átlagban 138 (és egy negyed) fővel csökkent a város „testsúlya”.
Még ennél is aggasztóbb leletre bukkanunk, ha beleolvasunk az önkormányzat 2011-re vonatkozó költségvetési koncepciójába. Az ott szereplő tavaly január elsejei lakosságszámmal számolva kiderül ugyanis, hogy Dombóvár 2010-ben a szokásosnál is sokkal többet, egészen pontosan 238 állandó lakost volt kénytelen „leadni”.
Hogy érzékeltessük a fogyás súlyát, álljon itt egy meglepő tény: a József Attila és a Belvárosi iskolába együttvéve mintegy 1300 diák járt 2008-ban, a tavalyelőtt frissített kistérségi közoktatási tervben szereplő adatok szerint. Azaz Dombóvár csak kb. kétszáz fővel kevesebbel „karcsúsodott” az utóbbi nyolc év alatt, mint a város két nagy sulijába járó gyerekek száma.
Ha mindennek a tetejébe még – nem ismervén a pontos statisztikát – hagyatkozunk egy 2001-es kormányrendeletre, akkor kiderül, hogy az elmúlt tíz év alatt kb. éppen a két említett iskola diákjaiból összeállított képzeletbeli csapat létszámával fogyott a város.
A sok rémisztgetés után viszont nincs más hátra, mint hogy megígérjük, a későbbiekben azért igyekszünk többnyire jó hírekkel előállni. Persze nem biztos, hogy ez majd mindig sikerül.
Mindenesetre – vajon miért? – rögtön megragadjuk ezt a lehetőséget is, hogy figyelmükbe ajánljuk „Babafotó” rovatunkat, amely továbbra is elérhető a képernyő bal oldalán található menüből, vagy ide klikkelve:
http://www.infodombovar.hu/babafotok/
Érdemes belelapozni néhány feljebb említett dokumentumba is:
Egy 2004-ben készült demográfiai elemzés:
http://www.dombovar.hu/downloads/20._Demografiai_elemzes.pdf
Az önkormányzat 2011. évre vonatkozó költségvetési koncepciója:
http://www.dombovar.hu/downloads/21._Koltsegvetesi_koncepcio_10.12.16..pdf
201/2001. (X.25.) kormányrendelet :
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 30. 07:56, szerda | Helyi
Baráti találkozót tartottak a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói
Szent Anna napján baráti találkozóra gyűltek össze a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói.
2025. Július 28. 11:30, hétfő | Helyi
Vadászkamarai látogatás a Fekete István Múzeumban
Dr. Király István a Tolna Vármegyei Vadászkamara titkára július 22-én felkereste a Fekete István Múzeumot.
2025. Július 28. 09:17, hétfő | Helyi
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő tiszteletére
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából.
2025. Július 26. 21:35, szombat | Helyi
Retrobogás és falunapi forgatag Kaposszekcsőn
Videó beszámoló a 2025. július 19-én megrendezett Cyclekart futamról és falunapi forgatagról.