Városlista
2026. május 1, péntek - Fülöp

Hírek

2019. Május 19. 16:22, vasárnap | Belföld
Forrás: police.hu

Mellkason szúrta barátját, vádat emelnek ellene

Mellkason szúrta barátját, vádat emelnek ellene

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Soltszentimrén a Hunyadi utcában 2018. október 12-én 19 óra körül megjelent egy akkor 46 éves helyi nő, aki a gyanú szerint szóváltás követően egy magánál tartott késsel mellkason szúrta volt barátját. Az 52 éves férfi a szúrás követően el akarta venni az eszközt támadójától, mely során a felkarját és ujját is megvágta a nő. A sértett sérülései az orvosi szakvélemény alapján súlyosnak, illetve életveszélyesnek minősültek.

A nő a támadást követően otthonába ment, ahonnan felhívta a rendőrséget, hogy elmondja, mit tett. A helyszínre visszaérkező gyanúsítottat elfogták a rendőrök. Vele szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.
A nyomozók előterjesztést tettek a soltszentimrei nő letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes járásbíróság elrendelt.

A szükséges eljárási cselekményeket elvégezve a rendőrök az iratokat átadták az ügyészségnek.

Címkék: késelés, vádemelés

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 10:00, péntek | Belföld

Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora

A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön.

2026. Május 01. 09:18, péntek | Belföld

Visszautalja a TISZA Wáberer György 100 milliós támogatását

Visszautalja a TISZA Párt Wáberer György nagyvállalkozó támogatását – erről írt közösségi oldalán Magyar Péter leendő miniszterelnök.

2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld

Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld

Magyar Péter: hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével

Hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével - közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelölt szerdán este a Facebook-oldalán.