170 évvel ezelőtt végezték ki az ország függetlenségének kivívásáért 1848-ban indított szabadságharc 13 honvédtisztjét és ugyanekkor hajtották végre az első felelős magyar kormány miniszterelnökére kiszabott halálos ítéletet. A Nemzeti Gyásznap alkalmából október 6-án a Szekszárdi Szakképzési Centrum Apáczai Csere János Szakgimnázium és Szakközépiskola dísztermében tartott megemlékezést a város önkormányzata.

Az oktatási intézmény diákjai a Himnusz elhangzása után mutatták be „Az aradi tizenhárom!” című műsorukat, amit két pedagógusuk - Magyarfalviné Haszonics Krisztina, valamint Sebestyénné Hetesi Ildikó - szerkesztett és tanított be nekik. A fiatalok felidézték a halálos ítéletek meghozatalát, a 14 mártír szeretteinek írt búcsúleveleit és Julius Jakob von Haynau táborszernagy példastatuálás érdekében végrehajtott vérengzését.
Szabó Loránd polgármester elsőként gróf Batthyány Lajosról emlékezett meg beszédében, aki a kivégzése előtt vetette papírra az alábbi sort: „Viam meam persecutus sum, ezért ölnek meg engem”, azaz a magam útját jártam.
- Az 1848-as forradalom és az azt követő szabadságharc hősei sokfélék voltak és a végső óráig ki-ki közülük a maga útját járta - emelte ki az önkormányzati vezető. - A magyar honvédtábornokoknak is micsoda kacskaringós ösvényt kellett bejárniuk ahhoz, hogy végül mindannyian az aradi várárokban találkozhassanak! Gondoljunk csak bele. Közülük például gróf Leiningen-Westerburg Károly a hesseni nagyhercegségben született, tehát német volt, Damjanich János szerb, Knézich Károly pedig horvát. Lahner György Túróc megyei német polgári család gyermekeként, lovag Poeltenberg Ernő gazdag osztrák família sarjaként jött a világra. Aulich Lajos szülei német nyelvű polgárok voltak. Kiss Ernő, ahogy Lázár Vilmos felmenői is örmények. Vécsey Károly rangos főnemesi, Török Ignác kisbirtokos magyar családból származott. Ők és a többiek - gróf Dessewffy Arisztid, Nagy-Sándor József, valamint Schweidel József - azonban valamiben hasonlítottak egymásra: a cél nagyságában - a magyar szabadság megvédésében, amit életükben elérni akartak, az akarat erejében - amivel mindannyian rendelkeztek és a katonai esküjükhöz való hűség, a felvállalt kötelesség elijeszthetetlenül kitartó teljesítésében. Nem szeretem, amikor azt mondják, hogy „hősnek születni kell”. Hiszen félrevezető lehet ez a gondolat, úgy is értelmezhető, hogy a nemzeti múltunk legnagyobbjai véletlenül, a sors különös játéka folytán váltak azzá, amik végül lettek, azaz a saját akaratuktól függetlenül. Ezzel szemben a mai nap éppen arra szolgáltat bizonyítékot számunkra és ezzel éppen arra figyelmeztet mindannyiunkat, hogy senki sem születik hősnek, hanem gondolatai, döntései és tetteinek következményei teszik azzá. Erre példa gróf Batthyány Lajos, Magyarország első miniszterelnökének sorsa és halála is. Emlékezzünk rájuk a mai napon kegyelettel.
A „Szózat” eléneklését követően az emlékezők az Arany János téren található gróf Batthyány Lajos-szoborhoz és a 13 aradi vértanú domborművéhez vonultak. Ott a város önkormányzati vezetői mellett különböző intézmények, civil szervezetek és pártok képviselői rótták le kegyeletüket koszorúikkal.