Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2015. Október 01. 11:22, csütörtök | Helyi

Magyarország szeretlek rendezvény Kaposszekcsőn

Magyarország szeretlek rendezvény Kaposszekcsőn

Kaposszekcső is kapcsolódott a szeptember 26-án országosan megrendezett Magyarország szeretlek című rendezvénysorozathoz.

Délután először izgalmas feladatokkal találkoztak az iskolások és az érdeklődő vendégek a tornacsarnokban. Szülőkkel megerősített váltóversenyben mérték össze ügyességüket először az alsósok, majd a felső tagozatosok.
Majd átmentek az iskola épületébe, ahol különböző tréfás vagy éppen kézügyességet igénylő feladatok vártak rájuk tanáraik irányításával. Volt olyan állomás, ahol célba kellett dobni babzsákkal, csokit enni késsel-villával, evőeszközöket csoportosítani kesztyűs kézzel, betűtésztából kirakni egy véletlenszerűen kihúzott idézetet. De a feladatok között szerepelt lepényevés, bicikli - külső hajító verseny, diótörés, hulahoppozás, mocsárjárás. Ez egyik állomáson addig kellett fújni a lufit, amíg szét nem durran.Ez jó bátorságpróba is volt, hisz nem minden kisgyerek merte megcsinálni.
6 órakor kezdődött Baricz Gergő és zenekarának koncertje, amit a gyerekek már nagy izgalommal vártak.
Utána került sor a tűzgyújtásra. Az esős idő ellenére sikerült életre hívni a lobogó lángokat. Amikor már kezdett hamvadni a tűz és a kinti lelkesedés, a sportcsarnokban disco várta a táncolni vágyókat.
A szitáló eső ellenére is jó hangulatban vidáman telt a délután!

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 17. 07:00, kedd | Helyi

Dombóvári sikerek a Tolna Vármegyei Értékek Napján

A Tolna Vármegyei Értékek Napja Dombóvár számára is elismeréseket hozott.

2025. Június 16. 13:50, hétfő | Helyi

Nakon látható a Néprajzi Múzeum utazó kiállítása

Buherált tárgyakra és a sorkatonai szolgálat emlékeire fókuszál a Néprajzi Múzeum két új utazó projektje, amelyeket országszerte egészen kis településekre is eljuttatnak - közölte a múzeum az MTI-vel.

2025. Június 13. 13:16, péntek | Helyi

Kábítószer Ellenes Napot tartottak Dombóváron

Június 11-én immár negyedik alkalommal rendezték meg a Kábítószer Ellenes Napot a Dombóvári Művelődési Házban. A Dombóvári Rendőrkapitányság és a KEF közös programján közel 300 érdeklődő vett részt.

2025. Június 13. 08:15, péntek | Helyi

Támogatásokat és intézkedéseket jelentett be a Dombóvári Gazdakör agrárfórumán Hubai Imre

Eredményes agrárium nélkül nincs sikeres vidék, nincs biztonságos élelmiszer-ellátás és nincs élhető nagyváros sem.