Hírek
2024. Február 27. 14:32, kedd |
Életmód
Forrás: MTI
Magyar szakemberek és orvosok utaztak Csádba
Csádba utaztak a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) szakemberei, valamint civil orvosok csoportja egy humanitárius segítségnyújtó program keretében - hangzott el a TV2 reggeli műsorában.
Gyuricza Csaba, a MATE rektora a műsorban elmondta, a csádi szerepvállalás több részből áll: katonai, humanitárius, gazdasági - ezen belül mezőgazdasági - és oktatási pillére is van, az egyetem az utóbbi kettőben vesz részt.
Kifejtette, hogy eddig elméleti, valamint gyakorlati képzést tartottak és mintafarmokat is kialakítottak, így fejlesztve az élelmiszertermelést az afrikai országban.
Hozzátette, hogy már több oktatási programon is túl vannak, eddig 60 oklevelet adtak át a helyieknek.
Gyuricza Csaba szerint a mintafarmokon elsősorban állattartási ismeretekkel foglalkoznak, főként a tevetartási és tejfeldolgozási technológiát adnak át. Ez meglepő lehet - fűzte hozzá -, de az egyetem rendelkezik a tevetejpor előállításához szükséges technológiával, aminek komoly piaca lehet helyben.
Szólt arról is, hogy Magyarországon is kialakítanak ilyen mintagazdaságot, ahová - a kormány ösztöndíjprogramja (Stipendium Hungaricum) keretében - várják a csádi fiatalokat; az első jelentkezések erre az egyetemi képzésre már meg is történtek.
Fodor Réka, az Afréka Alapítvány alapítója a műsorban azt mondta, hogy Csádban főként háborús menekültekkel találkoztak, akik közül sokan betegek, sérültek voltak.
"Nekünk az volt a legfontosabb dolgunk, hogy ezeket a (...) fertőzéseket próbáljuk orvosolni" - mondta, hozzátéve, hogy az országban nagyon gyakori a malária és a tífusz.
Hozzátette, mind a malária, mind pedig a tífusz viszonylag olcsón és hatékonyan kezelhető.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 21. 11:00, kedd | Életmód
Agrárkamara: a jégkármérséklő rendszer már narancssárga riasztás esetén is működésbe lép
Az Országos Jégkármérséklő Rendszert már a narancssárga riasztás esetén is bekapcsolják, hogy mérsékeljék a jégesők által okozott károkat a minisztérium kérésének megfelelően
2026. Július 21. 07:30, kedd | Életmód
GVH: megkezdte a magyar fogyasztók kompenzálását a Temu
2026. Július 20. 16:00, hétfő | Életmód
Mundruczó Kornél átvette a palicsi filmfesztivál életműdíját
2026. Július 19. 15:00, vasárnap | Életmód
Csaknem 4 millió köbméterrel nőtt tavaly Magyarország élőfakészlete
Csaknem 4 millió köbméterrel nőtt Magyarország élőfakészlete 2025-ben: 419 055 552 köbméterről 423 012 239 köbméterre változott az Élő Környezetért Felelős Minisztérium Erdőrendezési Főosztályának tájékoztatása szerint

