Hírek
2022. Július 22. 11:00, péntek | Helyi
Lopott utánfutóval fizette ki a tartozását a kocsolai férfi
A dombóvári rendőrök egy másik ügyben tartott kutatás során találtak meg egy lopott utánfutót.
Egy 39 éves dalmandi férfi tett feljelentést 2022. március közepén, hogy az Alsóleperd külterületén hagyott defektes kerekű utánfutóját a rajta lévő rakománnyal együtt ellopták és ezzel 350.000 forint kárt okoztak. Az ügyben a Dombóvári Rendőrkapitányság lopás vétség miatt nyomozást rendelt el.
A nyomozók egy másik bűnügyben kutatást tartottak egy 32 éves kocsolai férfi házánál 2022. június 29-én. Ennek során bukkantak rá a lopott utánfutóra, amiről a ház tulajdonosa úgy nyilatkozott, hogy egy ismerősétől kapta, aki tartozott neki 30.000 forinttal.
Tanúkihallgatása során megnevezte a 20 éves kocsolai férfit, akit a kollégák előállítottak a Dombóvári Rendőrkapitányságra és gyanúsítottként hallgatták ki lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A bűncselekmény elkövetését elismerte és részletes vallomást tett. Ennek során elmondta, hogy az utánfutóról annak eltulajdonításakor leszerelte azt az ajtót, amin a rendszám volt és eldobta, nehogy az miatt lebukjon egy esetleges rendőri igazoltatás során.
Az ügyben a Dombóvári Rendőrkapitányság tovább folytatja a vizsgálatot.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 01. 14:00, szerda | Helyi
Friss levegő kompromisszumok nélkül – hővisszanyerős szellőző otthonába
Egyre többen keresnek olyan megoldást, amely biztosítja a folyamatos friss levegőt anélkül, hogy a téli hónapokban a drágán megtermelt hő az ablakon távozna.
2026. Július 01. 09:39, szerda | Helyi
Égő gabonatáblát oltottak a dombóvári tűzoltók Mágocsnál
Négy hektáron gabonatábla égett június 29-én, hétfő délután Bikal és Mágocs között, a 6534-es számú út 27. kilométerénél.
2026. Június 29. 08:52, hétfő | Helyi
Újra járnak a vonatok a Budapest-Pécs vasútvonal teljes hosszán
Június 24-től újra járnak a vonatok a Budapest-Pécs vasútvonal teljes hosszán - közölte a közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán.
2026. Június 26. 15:40, péntek | Helyi
Tűzifa egész évben – megbízható forrásból
A megfelelő minőségű tűzifa beszerzését nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni.

