Hírek
2014. November 25. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Közel felére esett az erőművek kihasználtsága
Jelentősen visszaesett a hazai erőművek kihasználtsága az elmúlt tíz évben − áll a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir) legújabb kapacitáselemzésében. Eszerint míg a húsz hazai nagyerőmű 2003-ban még több mint 57 ezer órát működött, 2013-ban már csak 34 ezer óra összesített üzemidőt tartott nyilván a Mavir, ami 40 százalékos visszaesés - írja aNapi Gazdaság.
Még rosszabb a helyzet, ha a tavalyi értéket 2008-hoz viszonyítjuk, mivel addig emelkedés jellemezte az erőművek kihasználtságát, így abban az évben több mint 61 ezer órát üzemeltek a termelőegységek. Ehhez képest a 2013-as kihasználtság 44 százalékos zuhanást mutat. Az idén valószínűleg még tovább romlott az arány, hiszen amellett, hogy az év eddigi részében tovább csökkent a hazai áramfogyasztás, növekedett a külföldről vásárolt villamos energia aránya is. A 2014-re vonatkozó számokat azonban a Mavir táblázata még nem tartalmazza.
A felsorolt egységek között csupán két olyan van, amely 2003 óta növelni tudta aktivitását. Az egyik a paksi atomerőmű, amely több mint tíz évvel ezelőtt még csak 7044 órán át üzemelt egy év alatt, tavaly viszont már 7685 órás volt a kihasználtsága. A másik intézmény a széntüzelésű mátrai erőmű, amely a 2003-as 5629 órához képest 2013-ban 6488 óra éves működési időt teljesített.
A visszaesések közül az egyik legjelentősebb a debreceni erőműé, amely 2003-ban még 7818 óra üzemórát regisztrálhatott, ám az átalakítások és a piaci viszonyok alakulása miatt 2013-ban mindössze 964 órát. Szintén hatalmasat esett a Dunamenti Erőmű kihasználtsága, amelyet idén csak a tulajdonosváltás mentett meg a bezárástól: a blokkok 2003-ban még 1999 órán keresztül termeltek, tavaly pedig már csupán 887 órán át voltak üzemben. Különösen látványos még a 2011-ben átadott, az E.On-hoz tartozó gönyűi erőmű kihasználtságának csökkenése. A gáztüzelésű blokk ugyanis 2012-ben 3009 órán keresztül működött, ám a Mavir adatai szerint 2013-ban az egység már alig 652 órán keresztül tudott áramot termelni.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 14. 08:16, kedd | Belföld
Újabb két Airbus H225M helikopterrel bővült a Magyar Honvédség flottája
Két újabb H225M típusú helikopter érkezett a Magyar Honvédséghez az Airbus Helicopters franciaországi gyártóközpontjából
2024. Május 14. 08:13, kedd | Belföld
Köznevelési főosztályvezető: 579 ezer notebookot kapnak a diákok és pedagógusok jövő decemberig
Jövő decemberig összesen 524 ezer személyes használatú, oktatási célt szolgáló notebook kerül a diákokhoz és 55 ezer a pedagógusokhoz - jelentette ki a Belügyminisztérium köznevelési stratégiai főosztályvezetője Kecskeméten hétfőn
2024. Május 13. 15:45, hétfő | Belföld
Többnemzeti hadgyakorlatot tartanak Pápán
A gyorsaságot és a bevethetőséget demonstrálja a Pápa Bázisrepülőtéren tartott Swift Response 2024 többnemzeti hadgyakorlat
2024. Május 13. 15:43, hétfő | Belföld
Pénzbüntetésre ítélték Czeglédy Csabát az ördög ügyvédje-perben
Hatszázezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta Czeglédy Csaba ügyvédet, szombathelyi önkormányzati képviselőt az úgynevezett ördög ügyvédje-perben.