Hírek
2020. Május 09. 16:00, szombat |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
Késsel fejbe szúrta ismerősét a dombóvári férfi, aki válaszul gereblyenyéllel ütötte meg
A dombóvári nyomozók három férfit hallgattak ki csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A szurkálót a rendőrök őrizetbe is vették.
Bejelentés érkezett 2020. május 7-én a déli órákban, hogy Dombóváron egy ház előtt több férfi előzetes szóváltást követően összeverekedett, majd egyikük fejen szúrta a másikat. Az egyenruhások haladéktalanul a helyszínre mentek. Az elsődleges adatgyűjtés során kiderült, hogy kettő helyi és egy csibráki lakos vitája fajult tettlegességig.
Egy 20 éves dombóvári férfi, miután az utcán meglátta 25 éves csibráki ismerősét – korábbi sérelmei miatt – előbb becsmérelni, majd ütlegelni kezdte, aztán dulakodás közben egy késsel fejbe szúrta. Az idősebb férfi, miután észlelte, hogy megszúrták, egy földön levő gereblye nyelével megütötte támadóját. A hangoskodást követően az utcára jött a 20 éves fiatal 17 éves öccse, aki miután látta a verekedést, egy késsel kergetni kezdte a 25 éves férfit.
A rendőrök mindhárom személyt elfogták, majd a rendőrségre előállították. Mindhármukat csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
A 20 éves elkövetőt a garázdaságon túl súlyos testi sértés bűntett kísérletével is meggyanúsították. A férfit őrizetbe vették, és a nyomozók előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 30. 09:00, csütörtök | Helyi
Május 5-én újból Makita roadshow lesz Dombóváron
Nyereményjátékkal, műszaki tanácsadással, kedvezményekkel várják a vásárlókat és érdeklődőket május 5-én, a Makita nyílt napon a dombóvári Lets Doit Bálint Barkácsáruházban!
2026. Április 29. 12:00, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható
Ha szeretné rendszeresen és mielőbb megkapni újságunkat online postaládájába, iratkozzon fel email címével az alábbi oldalon:
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.

