Városlista
2025. december 4, csütörtök - Barbara, Borbála

Hírek

2017. November 09. 05:00, csütörtök | Külföld
Forrás: mti

Kanyarójárvány veszélyére figyelmeztetnek Belgrádban

Kanyarójárvány veszélyére figyelmeztetnek Belgrádban

Kanyarójárvány veszélyére figyelmeztetett szerdán Belgrádban a városi közegészségügyi intézet, miután a laboratóriumi vizsgálatok öt embernél megerősítették a fertőzést.

Az országos közegészségügyi intézet (IZJZS) közlése szerint még nincs járványhelyzet, egyelőre csak a belgrádi részlegük számolt be fertőzésekről. Az országos központ leszögezte, hogy a belgrádi fertőzöttek korábban nem kerültek kapcsolatba azokkal a betegekkel, akiket Koszovó területén regisztráltak, így ezektől független fertőzésről van szó.

A tájékoztatás szerint a betegek nem kapták meg a kellő védőoltásokat, illetve nem lehet tudni, hogy kaptak-e vakcinát. A belgrádi fertőzöttek között gyerekek és felnőttek is vannak. Az orvosok az egyiküknél tüdőgyulladást észleltek, ami a betegség egy súlyosabb szövődményének tekinthető.

A Blic című napilappal a fővárosi közegészségügyi intézet egyik munkatársa nem hivatalosan közölte, hogy az egyik beteg egy kínai nemzetiségű gyerek. Kínában nem kötelező a védőoltás, és feltételezhetően annak elmulasztása vezetett a megbetegedéshez - tette hozzá.

Az év első kilenc hónapjában 12 kanyarós megbetegedést regisztráltak Szerbiában. Október óta Szerbia és Koszovó területén összesen 65 beteget vettek nyilvántartásba. A legfiatalabb beteg három hónapos, a legidősebb 48 éves volt.

A szerb közegészségügyi intézet arra is figyelmeztetett szerdán, hogy védőoltásokkal megelőzhető a megbetegedés, ennek érdekében a szakemberek folyamatosan oltják azokat az 1-14 éves gyerekeket, akik eddig nem kapták meg a szükséges vakcinákat.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 03. 07:46, szerda | Külföld

Vlagyimir Putyin megfenyegette Európát

Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen \"nem lesz kivel tárgyalnia\" -

2025. December 03. 07:39, szerda | Külföld

Ukrajnai háború - Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások a Kremlben

Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások kedden a Kremlben az ukrajnai rendezésről.

2025. November 29. 09:19, szombat | Külföld

Benyújtotta lemondását Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője

Benyújtotta lemondását Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteki videóüzenetében.