Hírek
2018. December 28. 18:40, péntek |
Helyi
Forrás: Dombó Média
János-napi boráldás

A Dombóvári Kertbarát Egyesület nyolcadszor hívta János-napi boráldásra és -szentelésre a helyi, valamint a környékbeli vincelléreket.
December 27-én immár negyedszer gyűltek össze a Kertvárosi Katolikus Közösségi Házban a szőlősgazdák, akiknek a magukkal hozott újboraira Isten áldását kérte dr. Hegedüs János.
- A bor vidámítsa meg az ember szívét! - idézte a 104. zsoltár egyik gondolatát a római katolikus plébános, aki aztán meg is szentelte a palackozott fehér, rozé és a vörös nedüket.
Király Gábor, a Dombóvári Kertbarát Egyesület elnöke két üveg jófajta szőlőhegyi borral köszönte meg az áldást és a szentelést dr. Hegedüs Jánosnak. A civil egyesület tagjai és vendégeik aztán meg is kóstolták az általuk gondozott szőlőből készített itókákat.
A Szent János-napi boráldás eredetéről
A legenda szerint Aristodemus pogány főpap azt mondta Szent Jánosnak, hogy akkor hajlandó hinni Krisztusban, ha kiürít egy mérgezett borral teli kelyhet és az nem árt neki. A mérget először megitatták két gonosztevővel, akik azonnal meghaltak. Szent János imádkozott, megáldotta a mérgezett boroskelyhet, kiitta és semmi baja nem lett, köpenyét pedig a gonosztevőkre terítette, akik feltámadtak.
A XVIII. század közepéig a karácsony három napig tartott. A katolikus hívők az az ünnep utolsó napján Szent János evangélistára emlékeztek. Hajdanán ekkor valamennyi család bort vitt a templomba annak érdekében, hogy arra a pap áldását kérje. A megszentelt nedünek ugyanis olyan erőt tulajdonítottak, amivel beteg embert és állatot is gyógyítani lehet. A szőlősgazdák a miséről hazatérve a pincéikben az azokban sorakozó hordók mindegyikébe öntöttek egy keveset az itókából azért, hogy ne romoljon meg a „hegy leve”. A János nevű férfiak december 27-én szőlőhegyi mulatságra hívták meg rokonaikat és barátaikat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:00, kedd | Helyi
Dombóvári sikerek a Tolna Vármegyei Értékek Napján
A Tolna Vármegyei Értékek Napja Dombóvár számára is elismeréseket hozott.
2025. Június 16. 13:50, hétfő | Helyi
Nakon látható a Néprajzi Múzeum utazó kiállítása
Buherált tárgyakra és a sorkatonai szolgálat emlékeire fókuszál a Néprajzi Múzeum két új utazó projektje, amelyeket országszerte egészen kis településekre is eljuttatnak - közölte a múzeum az MTI-vel.
2025. Június 13. 13:16, péntek | Helyi
Kábítószer Ellenes Napot tartottak Dombóváron
Június 11-én immár negyedik alkalommal rendezték meg a Kábítószer Ellenes Napot a Dombóvári Művelődési Házban. A Dombóvári Rendőrkapitányság és a KEF közös programján közel 300 érdeklődő vett részt.
2025. Június 13. 08:15, péntek | Helyi
Támogatásokat és intézkedéseket jelentett be a Dombóvári Gazdakör agrárfórumán Hubai Imre
Eredményes agrárium nélkül nincs sikeres vidék, nincs biztonságos élelmiszer-ellátás és nincs élhető nagyváros sem.