Hírek
2013. Október 16. 11:00, szerda |
Helyi
Forrás: Dombóvári Művelődési Ház
Ismét hangos élet folyt – Kalákában…

A dombóvári Művelődési Ház Szépteremtő Kalákájának szobáit nem csak rendszeres csoportok (hímzők), nem csak alkalmi érdeklődő osztályok, hanem a sorozatos kézműves játszóházak látogatói is sűrűn felkeresik.
A tanévkezdés idején természetben, természettel élő ember őszi és téli foglalatosságaihoz, terményeihez kapcsolva október 12-én szalmafonásra, tárgykészítésre várták a néprajzi foglalkoztató szakmai vezetői – Csík Mária és dr. Pappné Farkas Gabriella, valamint Somogyi György helyi szalmafonó – a családokat és gyermekeket.
A szép számú és lelkesedés mellett ügyes érdeklődők hamarosan hangot adtak jókedvüknek is: citerával, népi hangszerekkel és énekkel kísérték szorgos kezeik munkáját. Aki részt vett, megtapasztalhatta, milyen „a kalákában”, „a fonóban” dolgozni – mert még a XXI. században is lehet, ha akarjuk, ha nem hagyjuk, hogy magunkban keseredjünk.
A következő program november 9-én lesz, ahol a kukoricafosztás, játékkészítés mellett kukoricaételeket is kóstolhat az érdeklődő közönség.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:00, kedd | Helyi
Dombóvári sikerek a Tolna Vármegyei Értékek Napján
A Tolna Vármegyei Értékek Napja Dombóvár számára is elismeréseket hozott.
2025. Június 16. 13:50, hétfő | Helyi
Nakon látható a Néprajzi Múzeum utazó kiállítása
Buherált tárgyakra és a sorkatonai szolgálat emlékeire fókuszál a Néprajzi Múzeum két új utazó projektje, amelyeket országszerte egészen kis településekre is eljuttatnak - közölte a múzeum az MTI-vel.
2025. Június 13. 13:16, péntek | Helyi
Kábítószer Ellenes Napot tartottak Dombóváron
Június 11-én immár negyedik alkalommal rendezték meg a Kábítószer Ellenes Napot a Dombóvári Művelődési Házban. A Dombóvári Rendőrkapitányság és a KEF közös programján közel 300 érdeklődő vett részt.
2025. Június 13. 08:15, péntek | Helyi
Támogatásokat és intézkedéseket jelentett be a Dombóvári Gazdakör agrárfórumán Hubai Imre
Eredményes agrárium nélkül nincs sikeres vidék, nincs biztonságos élelmiszer-ellátás és nincs élhető nagyváros sem.