Hírek
2012. Június 26. 14:23, kedd |
Kék hírek
Forrás: MTI
Halálra szurkálta feleségét egy férfi Szolnokon
Több vágással és késszúrással halálos sérüléseket okozott feleségének, majd önként jelentkezett a rendőrségen hétfőn egy szolnoki férfi – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.
Pásztorné Kovács Ágnes tájékoztatása szerint a feltételezett elkövető hétfőn a délutáni órákban jelent meg a Szolnoki Rendőrkapitányság épületében, ahol bejelentette, hogy otthonukban megszurkálta feleségét.
A rendőrség azonnal kivonult a helyszínre, ahol az egyik szobában szúrt és vágott sérülésekkel megtalálták az 56 éves asszonyt, akin a mentősök már nem tudtak segíteni.
Az ügyben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett megalapozott gyanújával indított nyomozást, melynek során őrizetbe vették a 62 éves férfit, és kezdeményezték előzetes letartóztatását. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a bűncselekmény körülményeit, többek között azt is, hogy mi vezetett a tragédiához – tette hozzá a százados.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 07:52, csütörtök | Kék hírek
Holtan találtak egy fiatal nőt és egy gyermeket Kapuváron
Holtan találtak egy fiatal nőt és egy gyermeket Kapuváron, egy családi házban szerdán kora délután.
2024. Május 15. 09:10, szerda | Kék hírek
Több mint 30 tonna kábítószer-alapanyagot semmisített meg a rendőrség
Több mint 30 tonna, mintegy 480 milliárd forintnyi kábítószer-alapanyagot, prekurzort semmisítettek meg az egyik magyarországi hulladékégetőben - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.
2024. Május 10. 06:00, péntek | Kék hírek
Állást hirdető munkáltatókat vizsgált a NAV
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok hirdetményei nyomán is vizsgálja, hogy a foglalkoztatók betartják-e a dolgozók bejelentésének szabályait - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2024. Május 09. 09:40, csütörtök | Kék hírek
Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a pénzügyőrök egy albán autóban
Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy albán rendszámú autóban az M5-ös autópálya hetényi pihenőhelyén.