Folytatódik Dombó várának régészeti feltárása az ELKH BTK Régészeti Intézetének szervezésében, Dombóvár Város Önkormányzatának és a Nemzeti Kulturális Alap Örökségvédelmi Kollégiumának finanszírozásával 2022-ben

Az ásatási szezon július közepétől egy hónapon keresztül tart majd. A helyszínre érkező régészek az idei évre több kutatási célt is kitűztek maguk elé: a még fel nem tárt részeket talajradarral vizsgálják át, további, eltemetett falmaradványok után kutatva, valamint az írott forrásokból ismert, már korábban megtalált kaputorony teljes feltárását tervezik, továbbá folytatják a keleti várfal kibontását is. A számítógépes rekonstrukció Buzás Gergely régész, múzeumigazgató (MNM Mátyás Király Múzeum) munkája.

A 14. század végén vagy a 15. század elején épült erősség a Csák nembeli Dombai család rezidenciájaként és birtokközpontjaként szolgált közel másfél évszázadon keresztül. A család felemelkedésével párhuzamosan történt meg a vár teljes kiépítése, folyamatos bővítése. A Dombai Hunyadi Mátyás uralkodása alatt érték el karrierjük csúcsát, amikor az első Dombai Pál a király főlovászmestere, míg unokaöccse László a kamaramestere lett. A család legismertebb tagja mégis a következő generációhoz tartozó második Dombai Pál lett, akit a hagyomány híres jogtudósként tart számon, mivel tagja volt annak a testületnek, amelyre Werbőczy István Hármaskönyvének a véleményezését bízták.
Dombóvár város az ő tiszteletére idén tavasszal egy szobrot is állíttatott, amely a Dombóvári Helytörténeti Gyűjtemény előterében tekinthető meg. A vár végleges formája, reneszánsz kiépítése az őt követő nemzedék, Dombai János és Farkas idején valósult meg, akárcsak a család másik, nyéki erősségéé is (Felsőnyék, Tolna m.).

Az egykori főúri rezidenciára vonatkozóan csak elenyésző szűkszavú írott adat áll a rendelkezésünkre, ezért alapvetően a régészettudomány segítségével lehet csak ismereteket szerezni róla. A 150 évig tartó virágzást 150 lassú hanyatlás, majd a pusztulás követte.

A 16. század közepén a főúri rezidenciából jelentéktelen hódoltsági végvár lett, egyre kisebb számú várkatonasággal. Az oszmánok kiűzése után került Esterházy Pál herceg tulajdonába a környező földekkel és településekkel együtt. Ekkor készült el egy viszonylag részletes leírás a töröktől visszafoglalt, már pusztulófélben levő erősségről. A várat végül a bécsi udvari haditanács romboltatta le 1702-ben.

A vár maradványa ismert volt a kutatók számára és már a 18-19. századi szakirodalom is úgy tartotta számon, mint Dombai Pálnak, a híres jogtudósnak a várát. A szisztematikus, roncsolásmentes régészeti kutatása azonban csak az 1980-as években indult meg, amikor Miklós Zsuzsa, az MTA Régészeti Intézetének munkatársa rendszeresen terepbejárásokat és légifotózást végzett a lelőhelyről. A kutatásban az áttörést az ásatások megkezdése jelentette; ekkor sikerült tisztázni a vár kiterjedését, alaprajzi elrendezését, a fontosabb építési, illetve átépítési fázisait.

Az évről évre folytatódó feltárások egyre több, korábban ismeretlen részletet hoznak felszínre. A régészek a hagyományos módszerek mellett a terepen a legkorszerűbb geofizikai és adatfelvevő rendszereket is bevetik annak érdekében, hogy az egykori erősségről minél részletesebb képet kapjanak. A hatalmas mennyiségű régészeti lelet feldolgozása is folyamatban van, amit az ország különböző tudományos kutatóintézeteiben dolgozó szakemberek végeznek, szintén a legkorszerűbb módszerekkel: az üveg- és kerámialeletek összetételét elektonmikroszondával, illetve röntgen-pordiffrakciós módszerrel, míg például az építéshez használt téglák pontos korát termolumineszcens eljárással vizsgálják.
Az elmúlt évek eredményei alapján elkészült a vár elméleti rekonstrukciója is, amely ugyan nem tekinthető még egy végleges változatnak, azonban jól szemlélteti az egykori impozáns építmény nagyságát és szépségét.