Hírek
2013. Július 31. 09:00, szerda |
Helyi
Forrás: Mágocsi Horgásztó
Folytatódik a horgászverseny Mágocson

A Mágocsi Horgásztó 2013-as versenysorozatának utolsó fordulójához érkezik augusztus 18-án.
Az eddigi két forduló részletes eredményei:
július 6-án megrendezett első fordulón 23 fő felnőtt és 4 ifjúsági induló volt.
Felnőtt kategóriában az összes kifogott hal súlya 231,42 kg-ot tett ki.
I.helyezett: Sipos Norbert 23,29 kg (képen)
II.helyezett: Kertész Péter 20,97 kg
III.helyezett: Pappert Dezső 19,3 kg
Ifjúsági kategóriát ezen a napon Kovács Adrián nyerte kiemelkedő 19,05 kg fogásával, a felnőttek mezőnyében is megállta volna a helyét.
Július 27-én a nagy meleg ellenére 18 fő felnőtt és 5 ifjúsági versenyző volt jelen. A horgászok a hatalmas kánikula ellenére is igen szép eredményeket értek el.
Összesen 203,26 kg halat sikerült horogra akasztaniuk. Ebből Makár János 36,03 kg hallal az első helyen végzett. Második Filótás Dániel lett 23,41 kg hallal. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára 20,96 kg hallal Miklós Árpád állhatott fel.
Ifjúsági kategóriában az első Rátkai Csongor lett 6,35 kg-os fogással.
Gratulálunk nekik és a többi versenyzőnek is.
Reméljük az utolsó fordulón minden rekordot megdöntenek az indulók.
Görbüljön!!
Tel.: 06-30/405-6619, 06-30/623-1493
Keress minket a Facebookon is, illetve a www.magocshorgaszto.hu-n!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:00, kedd | Helyi
Dombóvári sikerek a Tolna Vármegyei Értékek Napján
A Tolna Vármegyei Értékek Napja Dombóvár számára is elismeréseket hozott.
2025. Június 16. 13:50, hétfő | Helyi
Nakon látható a Néprajzi Múzeum utazó kiállítása
Buherált tárgyakra és a sorkatonai szolgálat emlékeire fókuszál a Néprajzi Múzeum két új utazó projektje, amelyeket országszerte egészen kis településekre is eljuttatnak - közölte a múzeum az MTI-vel.
2025. Június 13. 13:16, péntek | Helyi
Kábítószer Ellenes Napot tartottak Dombóváron
Június 11-én immár negyedik alkalommal rendezték meg a Kábítószer Ellenes Napot a Dombóvári Művelődési Házban. A Dombóvári Rendőrkapitányság és a KEF közös programján közel 300 érdeklődő vett részt.
2025. Június 13. 08:15, péntek | Helyi
Támogatásokat és intézkedéseket jelentett be a Dombóvári Gazdakör agrárfórumán Hubai Imre
Eredményes agrárium nélkül nincs sikeres vidék, nincs biztonságos élelmiszer-ellátás és nincs élhető nagyváros sem.