Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2019. Július 30. 19:03, kedd | Sport
Forrás: Hajósi Miklós

Fogasy villámlátogatást tett a Baranya Kupán

Fogasy villámlátogatást tett a Baranya Kupán

Az abszolút negyedik és a Mitropa Kupa második helyét szerezte meg Fogasy Gergely és Berendi Dávid Ford Fiesta R5-tel a Baranya Kupán.

A páros munkahelyi elfoglaltság miatt eredetileg nem is tervezte a versenyt és a felkészülésre sem tudtak elegendő időt szánni. Ehhez képest egész jól szerepeltek, a bajnokságban pedig két helyet előrelépve, a másodikra ugrottak.

„Először is nagyon élveztük a versenyt, főleg a szombati napot – mondta Fogasy. – Két hónapja nem ültünk versenyautóban a pályabejárás kezdetéig nem is tudtunk a ralival foglalkozni és még pénteken is a munkámmal kapcsolatban kellett telefonálgatnom.

Az első napunk nem is sikerült, valahogy nem találtam a ritmust. Az autó kiváló volt, a csapat nagyon jól dolgozott, a gumik is működtek, csak én nem voltam elég gyors.

Szombaton már sokkal jobban ment, főleg az esőben találtam magamra. Az idén elég sokat versenyeztünk vizes pályákon, úgy tűnik, hogy ez fekszik nekem. Szurkoltam, hogy az utolsó körre essen le az eső, de csak a céldobogóra érkezett meg.

Szerettük volna az abszolút harmadik helyet megszerezni, de a körülményekhez képest a negyedik sem rossz. A bajnokságban a második helyre jöttünk fel, de ennek most nincs nagy jelentősége.

A kilenc versenyből a legjobb hat eredmény számít, ezért a hátralévő három futamon fog sok minden eldőlni.

Szeretnék legközelebb úgy rajthoz állni, hogy több időnk van a felkészülésre, de így is nagyon élveztük, hogy versenyezhettünk.

Sokat tanultunk az autóról, a verseny előtti teszten több gumit is ki tudtunk próbálni, amiket a következő ralikon tudunk hasznosítani és rettenetesen feltöltött minket ez a pár nap.

A Fogasy–Berendi páros 2019-es eredményei
Rebenland Rali (Ausztria): kiestek
Lavanttal Rali (Ausztria): Mitropa Kupa 3., abszolút 8.
Opatija Rali (Horvátország): Mitropa Kupa 2., abszolút 4.
Velenje Rali (Szlovénia): Mitropa Kupa 4., abszolút 5.
Baranya Kupa (Magyarország): Mitropa Kupa 2., abszolút 4.

A Mitropa Kupa 2019-es versenynaptára
március 15–16. Rebenland Rali (Ausztria)
április 5–6. Lavanttal Rali (Ausztria)
május 3–4. Opatija Rali (Horvátország)
május 24–25. Velenje Rali (Szlovénia)
július 5–6. Casentino Rali (Olaszország)
július 26–27. Baranya Kupa (Magyarország)
szeptember 19–21. Nova Goricia Rali (Szlovénia)
szeptember 27–28. Citta di Bassano Rali (Olaszország)
október 18–19. 3-Städte Rali (Németország)

Címkék: autósport, rally

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 17. 17:22, szerda | Sport

Párizs 2024 - Száz nappal a rajt előtt már 150 kvótája van Magyarországnak

Már százötven kvótája van a magyar csapatnak, mely összességében közel kétszáz fős lehet

2024. Április 16. 21:49, kedd | Sport

Csak századmásodpercekre az első helytől

Gender Tamás Junior 2024. 04. 10-13. között Franciaországban, Champions of the Future (RGMMC) bajnokság keretein belül, Val d\'Argenton-ban a Circuit de karting du Val d\'Argenton-on versenyzett.

2024. Április 16. 10:14, kedd | Sport

Bronzérem az Euro Trophy-n

Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Trophy után.

2024. Április 13. 06:00, szombat | Sport

Sós Csaba: Milák egyedi utat jár, de jóval előrébb tart, mint amire számítani lehetett

A szövetségi kapitány szerint Milák Kristóf egyedi utat jár be, és az úszók pénteken zárult országos bajnokságán jobban teljesített, mint amire ő számított.