Bodó Imre, a Fekete István Kulturális Egyesület elnöke, aki egyben moderátora is volt a konferenciának, röviden ismertette a nap fontosságát.

A rendezvényen többek között Pintér Szilárd, a város polgármestere is köszöntőt mondott. A házigazda, Müller Ádám a Művelődési Ház igazgatója szintén szólt a tanácskozás résztvevőihez. A Honismereti Szövetség elnöke, Debreczeni Droppán Béla is köszöntötte a 60 fős közönséget. De méltatták a rendezvényt a Tolna és Somogy vármegyei Honismereti Egyesületek elnökei, dr. Gesztesi Enikő és Gálné Jáger Márta. Harsányiné Babocsai Gabriella pedig felolvasta ifj. Fekete István író Chicagoból küldött levelét.

A konferenciának nyolc előadója volt, akik végig kísérték az író életútját a kezdetektől, Göllétől (Banda Zoltán tanár, alpolgármester), Bakócán (Fehér Imréné ny. pedagógus, Kovács István gondnok), Ajkán (Horváth Tibor ny. pedagógus),és Kunszentmártonon (Dr. Barna Gábor egyetemi tanár) át Budapestig (Bors Richárd főszerkesztő- helyettes, Nimród). Kántor Péter tatabányai tanár pedig Fekete István írói világáról emlékezett meg.

Bodó Imre ny. agrármérnök, helytörténész bemutatta a 30 éve (június 24.) alapított dombóvári múzeumot.

Délután a Fekete István Múzeum udvarán koszorúzásokkal folytatódott a program. Bodó Imre, a Fekete István Kulturális Egyesület elnöke nyitotta meg a Farkas Dénes (1937-2019) vadász, szakíró, helytörténész emlékkiállítását, illetve a résztvevők megtekinthették az immár négy teremből álló múzeumot. Végül kötetlen beszélgetés zárta a dombóvári megemlékezést.

Ifj. Fekete István levele:

Hölgyeim és Uraim!

Nincsenek szavaim, melyekkel méltóképpen megköszönhetem Bodó Imrének, a dombóvári Fekete István Kulturális Egyesületnek és a mai konferencia résztvevők közül sokaknak azt az önzetlen munkát, amit Édesapám emberi értékeinek és író kiválóságának ápolása és megőrzése érdekében hosszú éveken keresztül kifejtettek.

Nekem kisgyerek korom óta bálvány volt Édesapám. Szívem minden becsületével állíthatom, hogy hosszú életem alatt nem találkoztam vele őszintébb, szerényebb, melegszívűbb és bátrabb emberrel.
Rendkívüli őszinteségét igazolja, hogy Ő még az öncélú túlzásokat is hazugságnak, és elítélendőnek tartotta.

Februárban – ha megélem – elérem 94. születésnapomat és egyre jobban érzem, hogy sajnos sem mint író, sem mint ember még árnyéka sem lettem Ez nem megcáfolásra váró, hamis álszerénykedés részemről, mert igaz becsületemre állíthatom, hogy bár értem el szép eredményeket életemben melyre büszke lehetek, de mindezeket Édesapám eredményeivel összehasonlítva semminek és jelentéktelennek kell tartanom.

Megható és megtisztelő, hogy 55 évvel halála után is olyan sokan vannak, akik szeretettel emlékeznek meg róla. Édesapám nem azért írt, hogy pénzt vagy hírnevet szerezzen. Soha nem volt büszke írói tehetségére, mert azt az Úristen ajándékának tartotta.

Igazolja állításomat, hogy névjegyén élete végéig nem az volt, Fekete István író! Hanem az, hogy okleveles gazda. Az utóbbira büszke volt, mert agronómus diplomáját, 8 éves katonáskodás alatt szerezte, ugyanis csak a zsoldjából tudta fizetni tandíja költségeit.

Íráskészségéért hálás volt az Úristennek, mert tudta, hogy ezzel ezreknek szerez örömet és ad kis ajándékot. Igazi humanista volt és őszinte emberszeretetét minden bizonnyal megérzik olvasói Szerintem ez az egyik titka sok évtizedes népszerűségének.

Élek az alkalommal, hogy gratuláljak Bodó Imre barátomnak a dombóvári múzeum 30 éves fennállásához. Ő Édesapámhoz hasonlóan Göllén született. Mindkettőjük hazaszeretete és magyar lelkisége ebből a somogyi gyökérből fakadt. Szüleik és a göllei emberek formálták emberségüket.

Hasonlóképpen felsőbbrendű embernek és adósának tartom magam Horváth Tibornak, az Ajkai Fekete István irodalmi Társaság elnökének. A tanár úr országszerte tartott előadásaival és írásaival ápolja és propagálja Édesapám emberi és írói kiválóságát.

Messzemenő köszönettel tartozom Horváth József mérnök úrnak, aki több éves kutatómunkával gyűjtötte össze azokat az adatokat, melyek alapján megírta a Fekete István bibliográfia című értékes munkát. Az 542 oldalas kötetet a szegedi Lazi kiadó 2008-ban jelentette meg. Kitüntetésnek tartom, hogy a fent említett három úr megtisztel barátságával.

Sok nevet megemlíthetnék még, akiknek köszönettel tartozom azért az önzetlen munkáért mellyel Édesapámat megtisztelték! Matuzsálemi életkoromra azonban az emlékező képességem sajnos erősen megkopott. Különösen a nevekkel van problémám. Ezért mindenkit nem tudok megemlíteni, akiknek adósának érezhetem magam Édesapámmal kapcsolatos munkájukért.

Befejezésül hálásan köszönöm mindazoknak a részvételét ezen az Édesapámra emlékező konferencián, akik bármilyen formában – akár csak jelenlétükkel is – hozzá járultak a mai emlékünnepély jelentőségéhez.

A szívemben mindannyiukat hálás köszönettel és szeretettel megölelem:

Fekete István