Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2019. Július 19. 11:00, péntek | Helyi
Forrás: Kapos Kórus

Erdélybe látogatott a Kapos Kórus

Erdélybe látogatott a Kapos Kórus

Története során immár ötödik alkalommal utazott Erdélybe június végén a Kapos Kórus.

Most is, mint mindegyik útjuk alkalmával ellátogattak Segesvárra is, ahol már régi ismerősként fogadták az énekeseket. A vár és környékének meglátogatása után a közelben lévő Fehéregyházán hajtottak fejet és helyeztek el koszorút a költőóriás, Petőfi Sándor szobra előtt. Este a Gaudeámusz Ház dísztermében tartottak hangversenyt.

További útjuk során megtekintették Korondot és a Parajdi sóbányát és ezután érkeztek meg Gyergyószentmiklósra, ahol a Szent Miklós Kamaraegyüttes dalosai várták a Kapos Kórust.
Másnap a Kórus tagjai Gyergyószentmiklóssal ismerkedtek, majd a Magyar Színházban vendégszereplő kecskeméti Katona József Színház előadását tekintették meg.
A helyi Kórus közös hangversenyt szervezett, melynek az Örmény Katolikus Templom adott otthont. Az ódon falak között csendültek fel a Kapos Kórus előadásában többek között Karai József, Tillai Aurél, Kodály Zoltán, Daróczi Bárdos Tamás, Kocsár Miklós kórusművei, melyeket Markovics Gábor karnagy dirigált és Cseke István kísért zongorán. A szépszámú közönség vastapssal jutalmazta a Kórusok előadását.
A koncert után a két Kórus tagjai baráti beszélgetéssel töltötték el az estét és úgy váltak el egymástól, hogy a jövőben Dombóváron folytatják a közös éneklést

Címkék: Kapos Kórus

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 08:19, csütörtök | Helyi

„Nyuszikupa” kölyökatlétika versenyt rendeztek Dombóváron

Öröm volt látni a sok lelkes atlétapalántát, akikből talán a jövő bajnokai lehetnek.

2024. Április 17. 07:51, szerda | Helyi

Kitelepítési emléknap Kaposszekcsőn

A Felvidéki kitelepítettek emléknapja alkalmából Kaposszekcsőn 4 település emlékezett meg április 12-én, pénteken.

2024. Április 15. 08:50, hétfő | Helyi

Dombóváron is látható lesz a Néprajzi Múzeum Cigány történetek című utazókiállítása

Istennel talállak, testvérem! Cigány történetek címmel utazókiállítást indított a Néprajzi Múzeum Tiszakarádon.

2024. Április 12. 15:19, péntek | Helyi

Idei második ülését tartotta a Dombóvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

Az idei évben második ülését tartotta meg április 10-én délelőtt a Dombóvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum.