Városlista
2026. július 2, csütörtök - Ottó

Hírek

2019. Március 06. 14:12, szerda | Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

Elstartolt az Útjelző programsorozat

Elstartolt az Útjelző programsorozat

Több mint 400 diák vett részt a zenés, filmes ifjúságvédelmi projekt dombóvári rendezvényén.

Dombóváron startolt az „Útjelző – Reflektorfényben az ifjúságvédelem” elnevezésű bűnmegelőzési projekt 2019. március 5-én 11 órakor. A művelődési központ biztosított terepet az ifjúságvédelmi előadásnak, amely az iskolai zaklatások, a szerfogyasztás, a prostitúció, valamint az internet veszélyei témaköröket dolgozta fel. A színpadon a HolaZalán együttes élőben eljátszott dalai mellett izgalmas kisfilmek és dramaturgia szerepet kapott. A program második felét egy nyílt beszélgetés képezte, amelyben a pszichológus, valamint a bűnmegelőzési szakember mellett egy Youtube influencer is részt vett. Szalai Isti jelenléte rendkívül népszerű volt a hallgatóság számára. A gyerekek kérdéseket tettek fel, az aktívan kérdezők informatikai témájú magazinokat kaptak ajándékba.

A következő Útjelző előadásra Tamásiban kerül sor 2019. március 7-én Videójáték Zsolti és Kiss Imi Youtuberek közreműködésével. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közös projektjének támogatója a Belügyminisztérium, valamint a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 02. 09:33, csütörtök | Helyi

Óvatosan a mentett jelszavakkal!

Egy férfi e-mail fiókját törték fel ismeretlenek, majd egy utazási oldalon szobát foglaltak 5 főre Austinban.

2026. Július 02. 08:00, csütörtök | Helyi

Akciós tűzifa közvetlenül a Kocsolai Nagy Tüzépről

A Kocsolai Nagy Tüzép július 1–31. között kedvezményes áron kínál prémium minőségű akác tűzifát: 24.000 Ft/m³ áron.

2026. Július 01. 14:00, szerda | Helyi

Friss levegő kompromisszumok nélkül – hővisszanyerős szellőző otthonába

Egyre többen keresnek olyan megoldást, amely biztosítja a folyamatos friss levegőt anélkül, hogy a téli hónapokban a drágán megtermelt hő az ablakon távozna.

2026. Július 01. 09:39, szerda | Helyi

Égő gabonatáblát oltottak a dombóvári tűzoltók Mágocsnál

Négy hektáron gabonatábla égett június 29-én, hétfő délután Bikal és Mágocs között, a 6534-es számú út 27. kilométerénél.