Hírek
2014. November 09. 10:31, vasárnap |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
Drogprevenciós összekötők Tolnában
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság 2014. november 7-én 11 órakor tartott sajtótájékoztatón ismertette a rendőrség 2014 szeptemberében indított új drogprevenciós programját
A program a fiatalkorúak kábítószer-fogyasztásának visszaszorítására indult. A rendőrség a kezdeményezésben kiemelten számít a szülők együttműködésére. Cél, hogy a fiatalok családtagjai közvetlen tájékoztatást kapjanak a kábítószer-fogyasztás kockázatairól, büntetőjogi következményeiről.
Tolna megyében ötdrogprevenciós összekötő tiszt kezdi meg tevékenységét. Valamennyi rendőrkapitányságon elérhetők a program helyi közvetítői, akik a széles körű tájékoztatás érdekében elektronikus üzenetben, előadásokon, fórumokon, fogadóórákon, illetve telefonos ügyelet útján segítik tanácsokkal, információkkal az őket felkereső szülőket.
A programban részt vevő rendőrök elérhetőségeiről, a fogadóórák és az ügyelet rendjéről a http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/bunmegelozes/drogprevencios-osszekotok oldalon, továbbá az érintett iskolák, szervezetek épületeiben kihelyezett tájékoztatókból, és a helyi sajtóból értesülhetnek a szülők, családtagok.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 08:30, csütörtök | Helyi
Szakmai napot tartottak óvodapedagógusoknak a Szivárvány Óvodában
A támogatási program célja, hogy erősítse Tolna vármegye Zöld Óvodái közti kapcsolatot, segítse azok Zöld Óvodai szakmai tevékenységét, bővítse az érdeklődő pedagógusok természettudományos ismereteit.
2024. Május 15. 08:14, szerda | Helyi
95. születésnapján köszöntötték György-Fazekas Péternét
György-Fazekas Péternét 95. születésnapján Pintér Szilárd polgármester is felköszöntötte.
2024. Május 13. 15:11, hétfő | Helyi
Hat tűzesethez és hat műszaki mentéshez vonultak Tolna vármegye tűzoltói a hétvégén
Kocsolán egy konyhai páraelszívó, Hőgyészen egy állatorvosi rendelőben bedugott fejlámpa töltője, míg Dombóváron és Bonyhádon egy-egy személyautó gyulladt ki.
2024. Május 10. 16:18, péntek | Helyi
A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program helyi szakköreinek munkáiból nyílt kiállítás
Május 8-án nyílt meg a kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben a Nemzeti Művelődési Intézet által indított: A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” országos program helyi szakköreinek munkáiból.