Jót tett a nagy hagyományokkal rendelkező megmérettetésnek az, hogy a megszokottnál két héttel később szólították „lőállásba” a versenyzőket, akik a tavalyinál lényegesen többen voltak. Az ország minden részéből érkeztek tekések azért, hogy egymás között eldöntsék a helyezések sorsát. 22 gárda 88 játékosa és közel 40 egyéni induló vetélkedett a négy nap során.
Az egyéni- és a csapatverseny teljes hazai sikert hozott. A férfiak 120 vegyes gurítása során a Tóth Norman (Dombóvári SSZSE) érte el a legjobb eredményt 513 fával, mögötte Nagy Gergő (Kaposvári Récsei Autósiskola) és Foki László (Dombóvári Főnix) végzett. A 80 vegyes gurítást teljesítő hölgyeknél Veres Ildikó győzött 303 fa eldöntésével Herman Zoltánné (Paks) és Ábrahám Béláné előtt. A csapatok mezőnyében a Baranyai György, Tóth Norman, Polecsák Brigitta, Illés József összeállítású Dombóvári SSZSE alakulata diadalmaskodott. A második helyet a Kaposvári Récsei Autósiskola együttese szerezte meg. Harmadikként a Radó Sándor, Horváth Zoltán, Foki László, Szabó Attila alkotta Dombóvári Főnix zárt.
A legjobbaknak Vancsa József, az 58. Kaposmenti Kupát rendező Dombóvári Spartacus Szövetkezeti Sport Egyesület elnöke és Kiss Béla alpolgármester adta át a serlegeket, az érmeket, valamint az okleveleket. A legidősebb versenyző a 77 éves komlói Pankász István volt, a legfiatalabb pedig a 12 esztendős székesfehérvári Sziklási Szabolcs. Ők is díjazásban részesültek.
A rendezvényt Dombóvár Város Önkormányzata, a Nemzeti Együttműködési Alap, Talapka Rudolf, a Webépker Kft, a Ditáll 2002 kft. valamint a Kulcs és Kés Centrum támogatta.
Nők egyéni eredményei:
80 vegyes gurítás: 1. Veres Ildikó (Dombóvár), 2. Herman Zoltánné (Paks), 3. Ábrahám Béláné (Dombóvár)
legjobb teliző: Tamás Eszter
legjobb taroló: Lippa Magda
Férfiak egyéni eredményei:
120 vegyes gurítás: 1. Tóth Norman (Dombóvár SSZSE), 2. Nagy Gergő (Kaposvári Récsei Autósiskola), 3. Foki László (Dombóvári Főnix)
legjobb teliző: Herceghalmi Ferenc (Paks)
legjobb taroló: Sonkovi László (Szeged)
Kezdők egyéni eredményei:
60 teli gurítás: 1. Vértesi Jánosné (Dombóvár), 2. Kincsverő Bálint (Dombóvár), 3. Kadlicskó Boglárka (Dombóvár)
Csapatok eredményei:
4x120 vegyes gurítás: 1. Dombóvári Spartacus Szövetkezeti Sport Egyesület (Baranyai György, Tóth Norman, Polecsák Brigitta, Illés József), 2. Kaposvári Récsei Autósiskola, 3. Dombóvári Főnix (Radó Sándor, Horváth Zoltán, Foki László, Szabó Attila)
Hírek
2019. Szeptember 12. 08:41, csütörtök |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Dombóvári tekés siker hazai pályán
58. alkalommal rendezte meg az Ivanich Antal utcai csarnokban a Kaposmenti Kupát a Dombóvári Spartacus Szövetkezeti Sport Egyesület.
Komlói, alsómocsoládi, pécsi, pétfürdői, szegedi, budapesti, kaposvári, paksi, batéi, székesfehérvári és helyi bábudöntők részvételével szeptember 5. és 8. között 58. alkalommal rendezte meg az Ivanich Antal utcai csarnokban a Kaposmenti Kupát a Dombóvári Spartacus Szövetkezeti Sport Egyesület.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 17. 20:43, kedd | Helyi
Új emlőszűrő állomás Tolna vármegyében, Tamásiban
Elsősorban a Tamási és a Dombóvári járásban élő hölgyeknek jó hír, hogy 2026. február 18-tól fogadja az emlőszűrésre jelentkezőket a Tamási Rendelőintézetben telepített mammográfiás szűrőállomás.
2026. Február 17. 11:18, kedd | Helyi
A rendőrök nagy erőkkel keresik a Dombóvárról eltűnt nőt
Eltűnt Pozsonyi Szabina Kitti
2026. Február 13. 14:00, péntek | Helyi
Apa és fia a dombóvári Fekete István Múzeumot képviselték a FEHOVÁ-n
„Ősi örökség ez, amit egyik ember örököl, a másik nem. Ősi harc ez, kutatási vágy, megfigyelés, tudásszomj, kalandkeresés, gyűjtési szenvedély, erdők, mezők, nádasok szeretete.” (Fekete István)
2026. Február 13. 13:02, péntek | Helyi
Az oldalára dőlt egy kamion Mágocs külterületén
Az oldalára dőlt egy terményt szállító kamion csütörtök reggel Mágocs külterületén
