Hírek
2022. Június 22. 15:00, szerda |
Helyi
Forrás: Facebook: Városunk Dombóvár
Dombóvár méltóképpen képviselte értékeit, hagyományait a megyei rendezvényen

Váralján a „Vár a megye” programon 42 település sorakoztatta fel értékeit, valamint vetélkedő, főzőverseny és túrós sütemény verseny keretében mérhették össze tudásukat a jelentkezők Tolna megyéből.
2019 óta a harmadik megyei rendezvényen vett részt Dombóvár. Kreativitásból, ötletből és munkából nem volt hiány.
Dombóvár standja az 1930-as évek kávézójának hangulatát jelenítette meg június 17-én.
Rákóczi János születésének 125. évfordulóját ünnepeljük idén, a tavalyi évben lett Tolnaikum az Rákóczi-túrós lepény, bekerült a kiemelt nemzeti érték kategóriába és esélyes a Hungarikum címre. Mindezek ihlették meg a stand megálmodóit és keltették életre a korhű cukrászdát, amely a rendezvény alatt nyitva állt mindenki számára. Mindazok, akik helyet foglaltak a kávézóban, Pintér Szilárd polgármester vendégei lehettek egy kávéra és egy süteményre. A felszolgálók – az MMSZ Esterházy Miklós Technikum jóvoltából – szintén a kornak megfelelő ruhában és hajviselettel idézték meg az 1930-40-es éveket.
Gábor Sándor aranykoszorús mestercukrász feleségével csak erre az alkalomra készített Rákóczi-túrós fantázia édességet kínáltak, amely egy „streetfood” jellegű, ízekben az eredeti recept alapján készült sütiváltozat. Hatalmas sikere volt, több mint, négyszáz adag fogyott el pár óra alatt.
A kávézóban Fodor Ákos festőt is megihlette a túrós lepény, és a festővásznán rajzolódott ki a délelőtt folyamán a remekmű. A jeles alkalomból még a „Rákóczi túróst mutatott a világnak” című újság is megjelent, a lapban az eredeti sütemény receptje mellett a dombóvári értékek és a legfontosabb történések, beruházások is megjelentek.
A túrós sütemény versenyre 26 település adta le az elkészített édességét, a mintákat Gábor Sándor, Gábor Sándorné, Tóth Zoltán Civil Tanácsnok és dr. Say István, a Tolna Megyei Értéktár Bizottság elnöke véleményezték. A legjobbnak a döbröközi lyukas túrós kalácsot választották, a különdíjat a pálfai túrós pohárdesszert készítőjének adományozták.
A fődíj egy a Fodor Ákos festőművész által készített festmény, melyet Kerényi Zsolt alpolgármester adott át a nyertesnek. A különdíjat Gábor Sándor adta át, aki egy csokoládéválogatást vehetett át a felajánlótól.
Pintér Szilárd polgármester képviselőtársaival Dőry lecsót készített, a hölgyek lelkesen segédkeztek a kuglóf dagasztásban. Igazi csapatmunka és jó hangulat jellemezte a dombóvári delegációt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 15. 15:00, péntek | Helyi
Bálind József-ről nevezték el a Szuhay Sportcentrum kosárlabda csarnokát
Dombóvár Város Önkormányzata képviselő-testületének döntése alapján a Szuhay Sportcentrum kosárlabda csarnokát Bálind József Sportcsarnoknak nevezték el.
2025. Augusztus 15. 10:10, péntek | Helyi
A hónap műtárgya – Fekete István Múzeum
Augusztus hónap műtárgyának Ambrus Sándor (1959-2008) néhai dombóvári szobrász, grafikus, Fekete Istvánról készített nagyméretű képét választotta a múzeum.
2025. Augusztus 14. 08:26, csütörtök | Helyi
Forgalmirend-változás lesz augusztus 19–20-án Dombóváron
Az augusztus 19–20-ára tervezett rendezvények miatt több helyen útlezárásra és forgalmirend-változásra kell számítani Dombóvár-Kertváros városrészen.
2025. Augusztus 11. 15:13, hétfő | Helyi
Termőre fordult a göllei kertészmérnök által nemesített szőlő
A Gölle könnyei szőlőfajtát a Budapesten élő, 1933-ban Göllében született Dr. Sipos Lajos gépész- és kertészmérnök, nemesítő állította elő, aki a dombóvári gimnáziumban érettségizett 1951-ben.