Hírek
2019. Július 24. 15:55, szerda |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Dombormű őrzi Szenes Hanna és Pataki Ferenc emlékét

Az országban egyedülálló módon és elsőként emlékezik meg a város önkormányzata Szenes Hanna költőről és Pataki Ferenc fejszámolóról.
A Farkas Attila Tanuszoda épületét díszíti július 16. óta a helyi Varga Gábor keramikus-szobrászművész legújabb alkotása, mely Izrael Állam nemzeti hősének és a település híres szülöttének állít közös emléket.
Az 1921. július 17-én Budapesten született Szenes Hanna fiatal korában gyakran nyaralt dombóvári rokonainál és kereste fel a mai Katona József utcában lévő strandot, ahol megismerkedett a vele egykorú Pataki Ferenccel. A lány 18 évesen Palesztinába költözött. Négy esztendővel később elhatározta, hogy szülőhazájába utazik és segít a zsidóság kimenekítésében. 1944 elején angol katonaként ejtőernyős kiképzésen vett részt Egyiptomban, márciusban a jugoszláv partizánok által ellenőrzött területre dobták le két társával együtt, akikkel a határon júniusban - Magyarország német megszállása után - sikerült belépniük. Amikor átjutottak a Dráván, akkor a költőt egy csendőrjárőr elfogta. A fiatal nőt kegyetlenül megkínozták, majd a nyilas hatalomátvételt követően 1944. november 7-én a főváros Margit körúti fogházában ítélethirdetés nélkül kivégezték. Később naplóját és írásait több nyelven kiadták, versei közül néhányat meg is zenésítettek. Életéről a világ több országában filmek készültek. Őt sokan a modernkori zsidó történelem egyik legismertebb hősének és példaképének tartják.
Erről Szabó Loránd polgármester beszélt a dombormű felavatása alkalmából rendezett ünnepségen, ahol azt is elmondta, hogy a helyi gimnáziumba járó Pataki Ferencet gyengéd szálak fűzték Szenes Hannához, ám a később világhírűvé vált fejszámoló művész és a lány szerelme nem teljesedhetett be, mert 1939 után többé már nem találkoztak.
A kettejük portréját megörökítő alkotást az önkormányzati vezető és Rostás Zoltán, a Dombóvári Magyar-Izraeli Baráti Társaság elnöke leplezte le.
Az avatáson fellépett a több mint 20 éve működő Sabbathsong Klezmer Band, mely a Szenes Hannáról szóló „Percek tánca” című zenés játékával meghitt hangulatot varázsolt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 15. 15:00, péntek | Helyi
Bálind József-ről nevezték el a Szuhay Sportcentrum kosárlabda csarnokát
Dombóvár Város Önkormányzata képviselő-testületének döntése alapján a Szuhay Sportcentrum kosárlabda csarnokát Bálind József Sportcsarnoknak nevezték el.
2025. Augusztus 15. 10:10, péntek | Helyi
A hónap műtárgya – Fekete István Múzeum
Augusztus hónap műtárgyának Ambrus Sándor (1959-2008) néhai dombóvári szobrász, grafikus, Fekete Istvánról készített nagyméretű képét választotta a múzeum.
2025. Augusztus 14. 08:26, csütörtök | Helyi
Forgalmirend-változás lesz augusztus 19–20-án Dombóváron
Az augusztus 19–20-ára tervezett rendezvények miatt több helyen útlezárásra és forgalmirend-változásra kell számítani Dombóvár-Kertváros városrészen.
2025. Augusztus 11. 15:13, hétfő | Helyi
Termőre fordult a göllei kertészmérnök által nemesített szőlő
A Gölle könnyei szőlőfajtát a Budapesten élő, 1933-ban Göllében született Dr. Sipos Lajos gépész- és kertészmérnök, nemesítő állította elő, aki a dombóvári gimnáziumban érettségizett 1951-ben.