Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2020. Június 26. 06:07, péntek | Sport
Forrás: Hajósi Miklós

Csomós Mixi: A rajt előtt aláírtuk volna a végeredményt

Csomós Mixi: A rajt előtt aláírtuk volna a végeredményt

Az East Motorsport Kft párosa, Csomós Mixi és Nagy Attila már az első idei tesztversenyén letette a névjegyét a kemény R5-ös mezőnyben.

Sűrűre sikerült a programotok júniusban, hiszen a hónap közepéig két versenyen is részt vettetek.

Az első verseny inkább kocsikázás volt a részünkről, Alsózsolcán csak amolyan bemutató jelleggel autóztunk az East Motorsport Kft rendezvényén, illetve néhány támogatónk tapasztalhatta meg a Skodánk nyújtotta élményeket.

Nem úgy, mint a kisvaszari Rally3-as verseny, ahol kőkemény mezőny jött össze a kategóriátokban.

Pont azért utaztunk el az ország túlsó végébe, mert láttuk a nevezési listán, hogy a hazai versenyzők színe-java képviselteti magát a futamon, ami remek erőfelmérésnek tűnt a szezon kezdete előtt. Nagyon vártuk már ezt a sprintet, ami után úgy néz ki, hogy rendben van az autónk, velünk együtt a Fabia R5 is készen áll a Rally1 Bajnokság kezdetére. A Skodánk beállításai ötösre vizsgáztak, amiket kitaláltunk a mecseki pályára, tökéletesen működtek és a LOG alapján is látszik, hogy gyorsról- gyorsra egyre jobban tegeződünk. A Hankook versenygumikkal kapcsolatban is nagyon hasznos tapasztalatokat szereztünk és élesben is tapasztalhattuk, hogy mennyire jól működik az abroncs. Maximálisan elégedettek voltunk a verseny végén, hasznosnak értékeljük a mecseki kiruccanásunkat. Hat gyorsasági szakasz után az ötödik helyen intettek le minket a licencesek géposztályában. Panaszra nem lehetett okunk, hiszen keveset kaptunk a győztes párostól, az elért eredményünket már az indulás előtt vidáman aláírtuk volna. A gyorsaságikon begyűjtött 2-4 másodperces hátrányunk pedig némi teszttel szerintem ledolgozható.

Következő teszt?

A domaházai Rally3-as verseny kimarad, átnézzük az autót és készülünk a Salgó Rallye-ra. Az évnyitó bajnoki futam előtt egy héttel még szeretnénk egy kis tesztet is tető alá hozni jobb és rosszabb minőségű aszfalton egyaránt.

A versenynaptárotokban ott van a nagy kedvencetek, a Barum Rallye is, amiről felröppentek olyan hírek, hogy lehet, hogy világbajnoki futam lesz idén. Hogyan fogadtátok a hírt?

Egyfelől mindegy, hogy ERC vagy WRC futam lesz a Barum Rallye, mert így is, úgy is szenzációs futamnak ígérkezik, de természetesen óriási feeling lenne, ha egy WRC versenyen indulhatnánk. Nem is tudom, hogy mikor lenne még egyszer ilyesmire lehetőségünk. Izgatottan várjuk a döntést, de biztos vagyok abban, hogy mindkét változatot rettentően fogjuk élvezni.

Köszönjük együttműködő partnereinknek:

East Motorsport Kft, CIKS Kft, ZÉG Kft, Északmagyar Téglaipari Kft, BAZ Express Csomag Logisztika Hungary Kft, Magyar Trans Kft, Heda- Sped Kft, Tau- Trade Bt, SFT Spannsysteme Kft, Alu Casting Support Kft, Progast Kft, Por + Fém Kft, Sárospatak Város Önkormányzata, Tiger Tools Kft, Juhász Média Kft, MUT Hungária Kft, ASAP Hungária Kft, Lotte Kft, RSZ- Kő Kft, HANKOOK Racing Tires- RTH Versenyabroncs Kft, MOL Racing Kft

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Címkék: autósport

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 07:24, péntek | Sport

Bukaresti tenisztorna - Fucsovics legyőzte a második kiemeltet, és negyeddöntős

Fucsovics Márton bravúros győzelemmel bejutott a negyeddöntőbe az 579 ezer euró összdíjazású, bukaresti salakpályás férfi tenisztornán.

2024. Április 17. 17:22, szerda | Sport

Párizs 2024 - Száz nappal a rajt előtt már 150 kvótája van Magyarországnak

Már százötven kvótája van a magyar csapatnak, mely összességében közel kétszáz fős lehet

2024. Április 16. 21:49, kedd | Sport

Csak századmásodpercekre az első helytől

Gender Tamás Junior 2024. 04. 10-13. között Franciaországban, Champions of the Future (RGMMC) bajnokság keretein belül, Val d\'Argenton-ban a Circuit de karting du Val d\'Argenton-on versenyzett.

2024. Április 16. 10:14, kedd | Sport

Bronzérem az Euro Trophy-n

Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Trophy után.