Hírek
2016. Május 21. 06:00, szombat |
Külföld
Forrás: Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti:
Cannes - Díjat nyert egy magyar animációs rövidfilm a vizsgafilmek válogatásában
Megosztott harmadik díjat kapott pénteken Andrasev Nadja A nyalintás nesze című animációs rövidfilmje a 69. cannes-i fesztiválon, a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programban.
A magyar diplomafilm a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció tanszékén (MOME Anim), a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült.
A Cinéfondation versenyébe 2300 benevezett alkotás közül 18 vizsgafilm, közülük 14 fikciós és 4 animációs mű kapott meghívást. A kategória díjairól Kavasze Naomi japán rendező elnökletével döntött a nemzetközi zsűri.
A magyar animációs film a harmadik díjat a venezuelai Michael Labarcával megosztva kapta. Az első díjat az izraeli Or Sinai vehette át Anna című alkotásáért, a második díjjal a brit Hamid Ahmadit jutalmazták In the Hills című filmjéért.
Andrasev Nadja az MTI-nek Cannes-ban elmondta: egyáltalán nem számított díjra, miután látta a nagyon erős mezőny alkotásait, amelyek közül több is a kedvence lett.
Azt gondolta, hogy elsősorban az élőszereplős, illetve a mélyebb társadalmi mondanivalóval rendelkező vizsgafilmeket fogja előnyben részesíteni a zsűri az ő személyesebb animációs alkotásával szemben. Ugyanakkor a Fesztiválpalotában rendezett díjkiosztó előtt az egyik szervező azt tanácsolta neki, hogy inkább a sor szélén foglaljon helyet, amelyből sejteni lehetett, hogy majd színpadra fogják hívni.
A nyalintás nesze című 9 perces digitális rajzanimációt Bodor Ádám Megbocsátás című novellája ihlette. Andrasev Nadját elsősorban a történet abszurditása és hangulata fogta meg, amely alapján egy szürreális, meseszerű világot képzelt el.
A kisfilm főszereplője nagy gonddal locsolgatja különleges növényeit, miközben nap mint nap figyeli őt a szomszédasszony macskája. Perverz játékuk egészen addig fajul, amíg egy nap a macska eltűnik. A következő tavasszal pedig férfiként tér vissza.
A nyalintás nesze producere Fülöp József, vágója Czakó Judit, a sound design Lukács Péter Benjámin munkája. A diplomafilmet a magyar filmkritikusok idén januárban a legjobb animációs film díjával jutalmazták, és a cannes-i premiert követően az animációk legfontosabb nemzetközi seregszemléjén, Annecyban is a versenyprogramban szerepel.
Andrasev Nadja 2015-ben végzett a MOME Anim mesterképzésében, majd az Animation Sans Frontiéres (ASF) nemzetközi animációs workshop résztvevője volt, jelenleg már következő filmtervét készíti elő, miközben animációs filmek gyártásvezetőjeként is dolgozik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 15:00, szerda | Külföld
Koszovó szerint fenyegetést jelentenek a Szerbia által beszerzett kínai rakéták
2026. Március 18. 13:00, szerda | Külföld
Uniós vezetők: az EU intenzív megbeszéléseket folytat a Barátság kőolajvezeték újraindítása érdekében
2026. Március 18. 12:00, szerda | Külföld
Ukrán kormányfő: Ukrajna megkapta az európai uniós csatlakozás teljes feltételcsomagját
Az ukrán delegáció Brüsszelben megkapta az Európai Uniótól a csatlakozás feltételeit a három utolsó tárgyalási klaszterre vonatkozóan, ezt követi a tárgyalások sikeres lezárása és a csatlakozási szerződés aláírása
2026. Március 17. 12:00, kedd | Külföld
Brit miniszterelnök: Nagy-Britanniát nem fogják belerángatni ebbe a háborúba
Nagy-Britanniát \"nem fogják belerángatni\" az iráni háborúba és a szélesebb térségben kialakult konfliktusba - mondta Keir Starmer brit miniszterelnök a a Downing Streeten tartott hétfői sajtóértekezletén.

