Hírek
2012. Április 27. 17:00, péntek |
Helyi
Forrás: MTI
Bizottság alakult az összeférhetetlenségi ügyben
Háromtagú bizottságot hozott létre tegnap a dombóvári képviselő-testület annak vizsgálatára, hogy a város polgármesterének tisztsége összeférhetetlen-e az őt elmarasztaló jogerős bírósági ítélettel.
A döntést zárt ülésen a testület fideszes és jobbikos tagjainak támogatásával, két MSZP-s képviselő ellenszavazata mellett hozták meg - közölte a testület Fidesz-frakciójának vezetője, Nagy Roland az MTI-vel.
Az összeférhetetlenséget a bizottság azért vizsgálja, mert Szabó Loránd polgármestert a Kúria 2012. januárban felbujtóként elkövetett sikkasztás miatt jogerősen két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, egyben előzetes mentesítést adott számára. A polgármester azzal követte el a bűncselekményt, hogy 2003-ban és 2004-ben testületi felhatalmazás nélkül utasította a hivatal pénzügyi vezetőjét 211 millió forint átutalására önkormányzat cégek számára.
Kerényi Zsolt, a város fideszes alpolgármestere márciusban a Tolna Megyei Kormányhivataltól kérte, hogy kezdeményezze a Szekszárdi Törvényszéknél annak megállapítását, Szabó Loránd az elmarasztaló ítélet ellenére maradhat-e polgármester.
Nagy Roland ezzel kapcsolatban azt mondta: azért fordultak a kormányhivatalhoz, mert úgy érezték, hogy a polgármester akadályozza a bizottság felállítását. A kormányhivatal időközben felhívta az alpolgármester és a polgármester figyelmét arra, hogy először a testület bizottságának kell a vizsgálatot lefolytatnia - magyarázta a frakcióvezető. Közlése szerint a testület 25 napot adott arra, hogy a bizottság elkészítse javaslatát.
Szabó Loránd (független) a döntés kapcsán az MTI-nek azt mondta: nincs kétsége afelől, hogy a bizottság kimondja az összeférhetetlenséget, amely - meggyőződése szerint - az előzetes mentesítés miatt nem áll fenn. Megjegyezte: ő maga is javasolta a bizottság felállítását, és ha ez márciusban megtörtént volna, már megszülethetett volna a bírósági döntés. Jelezte azt is, hogy május 24-re hívja össze a testület ülését, amelynek napirendjére kerülhet a bizottság jelentése. Hozzátette: az összeférhetetlenség megállapítása esetén bírósághoz fordul, amelynek 30 nap áll rendelkezésére a döntéshez, így június végén kerülhet pont az ügy végére.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 30. 09:00, csütörtök | Helyi
Május 5-én újból Makita roadshow lesz Dombóváron
Nyereményjátékkal, műszaki tanácsadással, kedvezményekkel várják a vásárlókat és érdeklődőket május 5-én, a Makita nyílt napon a dombóvári Lets Doit Bálint Barkácsáruházban!
2026. Április 29. 12:00, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható
Ha szeretné rendszeresen és mielőbb megkapni újságunkat online postaládájába, iratkozzon fel email címével az alábbi oldalon:
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.

