Hírek
2012. Június 22. 17:30, péntek |
Helyi
Forrás: Bodó Imre
Bakócán ismét áll az „útszéli kereszt”
Fekete István író halálának negyvenkettedik évfordulóján a Mecsekerdő Zrt. Sásdi Erdészetének kezdeményezésére valósulhatott meg a régi kereszt felújítása és megáldása.
Köztudott, hogy Fekete István Bakócán töltötte gyakornoki (segédtiszti) idejét, és sokszor megállt imádkozni - ahogy ő nevezte - az „útszéli keresztnél”. Erről többek között a következőket írta: „Az útszéli keresztnél este sokat imádkoztam, (…) a Göncölszekér rudas csillaga is biztatóan csillogott, s ezt úgy vettem, mintha Jézuskánk jóságos szeme nézett volna rám, reményt és hitet küldve a Benne bízóknak.”
A Mindszentgodisai Általános Iskola diákjai ünnepi műsor keretében emlékeztek meg a régi keresztről és Fekete István bakócai tartózkodásáról. A Baranya Vadászkürt Együttes Ifjúsági csoportja szintén több zeneszámmal kedveskedett a jelenlévőknek. Végül Pál József plébános szentelte fel és áldotta meg a megújult keresztet.
Támogatók és kivitelezők voltak: Huszár Ferenc grafikusművész (Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma, Pécs), Mecsekerdő Zrt. Sásdi Erdészete, Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, Ajkai Fekete István Irodalmi Társaság és a dombóvári Fekete István Kulturális Egyesület.
A bakócaiak örömmel és hálával fogadták a keresztet.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 17. 20:43, kedd | Helyi
Új emlőszűrő állomás Tolna vármegyében, Tamásiban
Elsősorban a Tamási és a Dombóvári járásban élő hölgyeknek jó hír, hogy 2026. február 18-tól fogadja az emlőszűrésre jelentkezőket a Tamási Rendelőintézetben telepített mammográfiás szűrőállomás.
2026. Február 17. 11:18, kedd | Helyi
A rendőrök nagy erőkkel keresik a Dombóvárról eltűnt nőt
Eltűnt Pozsonyi Szabina Kitti
2026. Február 13. 14:00, péntek | Helyi
Apa és fia a dombóvári Fekete István Múzeumot képviselték a FEHOVÁ-n
„Ősi örökség ez, amit egyik ember örököl, a másik nem. Ősi harc ez, kutatási vágy, megfigyelés, tudásszomj, kalandkeresés, gyűjtési szenvedély, erdők, mezők, nádasok szeretete.” (Fekete István)
2026. Február 13. 13:02, péntek | Helyi
Az oldalára dőlt egy kamion Mágocs külterületén
Az oldalára dőlt egy terményt szállító kamion csütörtök reggel Mágocs külterületén
