Hírek
2014. November 04. 09:23, kedd |
Helyi
Forrás: Tóth Erzsébet
Az elhunytakra emlékeztek az elmúlt hétvégén Kaposszekcsőn
Október 31-én délután 4 órára a Polgármesteri Hivatal falán levő emléktáblához várta az emlékezni vágyókat Kaposszekcső Község Német Nemzetiségi Önkormányzata, hogy együtt emlékezzenek a háborúk áldozataira
Elesett katonák, málenkij robotban meghaltak, vagy a civil lakosság köréből kikerülő elhunytak emlékét idézték. A Himnusz elhangzása után Wolf János, az evangélikus gyülekezet felügyelője imádkozott a meghaltak lelki üdvéért.
Az ima után a résztvevők elhelyezték az emlékezés mécseseit az emléktábla alá. Majd először Kaposszekcső Község Önkormányzatának nevében helyezte el a község koszorúját Csapó Gyuláné polgármester képviselőtársaival, majd a Nemzetiségi Önkormányzat koszorúztak.
A lakosság soraiból is tettek néhányan virágot, koszorút az emlékműhöz. Mindezek után a nemzetiségi önkormányzat tagjai és meghívott vendégeik idézték versekkel, zenével a háború borzalmait.
November 1-én a temetői ravatalozónál Szabó Oszkár plébános és Szabó Szilárd evangélikus lelkész imádkozott az elhunytak emlékére. Az összegyűlteknek vigaszt nyújtottak az egyházak képviselői: van élet a halál után is, nem kell megijedni senkinek. Igaz, hogy ott még nem jártunk, de aki hívő lélekkel él, annak nincs félnivalója: halála után az Úr színe elé kerül és ott egy szebb, boldogabb élet veszi kezdetét.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 08:30, csütörtök | Helyi
Szakmai napot tartottak óvodapedagógusoknak a Szivárvány Óvodában
A támogatási program célja, hogy erősítse Tolna vármegye Zöld Óvodái közti kapcsolatot, segítse azok Zöld Óvodai szakmai tevékenységét, bővítse az érdeklődő pedagógusok természettudományos ismereteit.
2024. Május 15. 08:14, szerda | Helyi
95. születésnapján köszöntötték György-Fazekas Péternét
György-Fazekas Péternét 95. születésnapján Pintér Szilárd polgármester is felköszöntötte.
2024. Május 13. 15:11, hétfő | Helyi
Hat tűzesethez és hat műszaki mentéshez vonultak Tolna vármegye tűzoltói a hétvégén
Kocsolán egy konyhai páraelszívó, Hőgyészen egy állatorvosi rendelőben bedugott fejlámpa töltője, míg Dombóváron és Bonyhádon egy-egy személyautó gyulladt ki.
2024. Május 10. 16:18, péntek | Helyi
A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program helyi szakköreinek munkáiból nyílt kiállítás
Május 8-án nyílt meg a kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben a Nemzeti Művelődési Intézet által indított: A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” országos program helyi szakköreinek munkáiból.