Hírek
2020. Február 19. 14:03, szerda |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Ájulásig fojtogatta, majd megverte és megalázta élettársát egy férfi
Ájulásig fojtogatta, bántalmazta és megalázta volt élettársát egy férfi, akit a rendőrség emiatt aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsít, az ügyészség pedig indítványozta letartóztatását
– közölte a Pest Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint a gyanúsított nem tudta feldolgozni, hogy a nő elhagyta. Vasárnap korábbi közös monori albérletükhöz hívta őt azzal az ürüggyel, hogy segítsen neki takarítani. Miután a házban összeszólalkoztak, a nő menni akart, de a férfi ezt nem engedte. Bezárta az ajtót és fojtogatni kezdte volt élettársát, majd az elernyedt és földre került nőt levizelte. Ezután arra kényszerítette, hogy folytassa a takarítást, majd még háromszor-négyszer elszorította a torkát és többször arcon ütötte, miközben azt mondta: „ma itt meghalsz!”.
A nő akkor tudott csak elmenekülni, amikor a férfi figyelme másra terelődött.
A Pest Megyei Főügyészség a letartóztatás kezdeményezését azzal indokolta, hogy a férfi szökésétől lehet tartani, és fennáll a veszélye annak, hogy szabadlábon hagyása esetén „megkísérelné befejezni a bűncselekményt” – áll a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 15:00, péntek | Belföld
NAV: félmillióan hagyják bent a kedvezményt
2026. Március 20. 15:00, péntek | Belföld
Választás 2026 - Nézőpont: enyhén erősödik a Fidesz, nő a tábor aktivitása
A március 15-ei rendezvények után készült kutatás szerint a Fidesz-tábor aktivitása emelkedett, ezért a kormánypárt előnye enyhén növekedett a Tisza Párttal szemben - közölte a Nézőpont Intézet a Facebook-oldalán csütörtökön.
2026. Március 20. 06:50, péntek | Belföld
Gulyás Gergely megfontolná, hogy Magyarország katonai segítséget nyújtson, ha Trump kéri
Magyarország megfontolná, hogy eleget tegyen egy Trumptól érkező katonai segítségkérésnek – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy sajtónyilatkozatban.
2026. Március 19. 15:00, csütörtök | Belföld
Visit Hungary: elindult a jelentkezés a 33. Virágos Magyarország versenyre
Elindult a 2026-os Virágos Magyarország verseny jelentkezési időszaka.

