Hírek
2012. Február 26. 12:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: hírszerkesztőnk
A zenebácsi és a gyerekek tanulságos előadása Sásdon
Figura Ede magyarhertelendi előadóművész adott - a gyerekeket is aktívan bevonó - verses-zenés műsort a sásdi általános iskola alsósainak. A főszervező Vadas Zoltánné tanítónővel készítettünk villáminterjút.
Jól tudom, hogy nem először látja vendégül az iskola Figura Edét?
Már egy jó ideje évente egyszer eljön hozzánk a „zenebácsi”, hogy az évszakhoz kötődő műsort adjon. Legutóbb arra kértem, hogy a télről szóló produkcióval álljon elő. Azok közül egyébként, akik most alsósként látták őt, legtöbben már az óvodából ismerik, és azóta is szeretik.
Mitől volt különleges a magyarhertelendi előadó produkciója?
Ugyan most a télből indult ki, és a főhős egy hóember volt, de - a saját bevallása szerint - a gyerekek nélkül szinte mozdulni sem tudó gitáros mesélő tanulságokkal és nevelő üzenetekkel tűzdelte tele a műsorát. Így van ez mindig. Persze nem csoda, hiszen Figura Ede tizenöt évet töltött az oktatásban, így első kézből szerzett tapasztalatokat.
Az interjút és a fotókat helyi híreink szerkesztője,
Cserveni Gábor készítette.
Képgalériánkért kattintson a hírünk címsora alatti „kapcsolódó galéria” hivatkozásra vagy a lenti fotóra.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 30. 09:00, csütörtök | Helyi
Május 5-én újból Makita roadshow lesz Dombóváron
Nyereményjátékkal, műszaki tanácsadással, kedvezményekkel várják a vásárlókat és érdeklődőket május 5-én, a Makita nyílt napon a dombóvári Lets Doit Bálint Barkácsáruházban!
2026. Április 29. 12:00, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható
Ha szeretné rendszeresen és mielőbb megkapni újságunkat online postaládájába, iratkozzon fel email címével az alábbi oldalon:
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.














