Hírek
2023. Augusztus 03. 10:56, csütörtök | Helyi
A MOL Magyar Kupa első főtáblás mérkőzésére készül a Dombóvári Futball Klub

Négy magasabb osztályokat is megjárt játékosokkal sikerült megerősíteni az együttest
A DFC Horváth Zoltán edző vezetésével megkezdte a felkészülést a 2023/2024-es bajnoki évadra július második hetében.
Négy magasabb osztályokat is megjárt játékosokkal sikerült megerősíteni az együttest:
Borbély Ákos személyében egy NB I.-ben is szerepelt játékos érkezett a fiatal gárdához.. A 23 éves játékos a védelemben és a középpályán is komoly erősítést jelent a csapatnak.
Orsós Tamás Gábor Balatonlelléről tette át székhelyét Dombóvárra, de korábban 7 alkalommal pályára lépett az akkor NB II.-es bajnokságban szereplő Kaposvári Rákóczi FC színeiben, elsősorban a középpályán, de a támadósorban is bevethető 21 éves játékos.
Kovács Lajos az előző két játékoshoz hasonlóan a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémián kapta meg a sportág alapjait, az előző félévben a 20 éves támadó is Balatonlellén szerepelt, ahol 5 góllal segítette a somogyi gárdát.
Tratnyek Dániel. a védelem tengelyében bevethető 24 éves játékos komoly NB-s tapasztalattal rendelkezik, hiszen 29 alkalommal ölthette magára az akkor NB II.-ben szereplő Kaposvári Rákóczi FC mezét.
Négy felkészülési mérkőzést játszottak eddig a következő eredményekkel:
Balatonlelle-Dombóvár 2-2 (gólszerzők: Horváth Árpád, Kovács László)
Dombóvári FC – Kaposvári Rákóczi BFLA U 19 1-3 (gólszerző: Horváth Árpád)
Nagyatád FC – Dombóvár FC 4-1 (gólszerző: Horváth Árpád)
Toponár SC – Dombóvári FC 3-3 (gólszerzők: Pataki, Lódri, Kaizer)
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:00, kedd | Helyi
Dombóvári sikerek a Tolna Vármegyei Értékek Napján
A Tolna Vármegyei Értékek Napja Dombóvár számára is elismeréseket hozott.
2025. Június 16. 13:50, hétfő | Helyi
Nakon látható a Néprajzi Múzeum utazó kiállítása
Buherált tárgyakra és a sorkatonai szolgálat emlékeire fókuszál a Néprajzi Múzeum két új utazó projektje, amelyeket országszerte egészen kis településekre is eljuttatnak - közölte a múzeum az MTI-vel.
2025. Június 13. 13:16, péntek | Helyi
Kábítószer Ellenes Napot tartottak Dombóváron
Június 11-én immár negyedik alkalommal rendezték meg a Kábítószer Ellenes Napot a Dombóvári Művelődési Házban. A Dombóvári Rendőrkapitányság és a KEF közös programján közel 300 érdeklődő vett részt.
2025. Június 13. 08:15, péntek | Helyi
Támogatásokat és intézkedéseket jelentett be a Dombóvári Gazdakör agrárfórumán Hubai Imre
Eredményes agrárium nélkül nincs sikeres vidék, nincs biztonságos élelmiszer-ellátás és nincs élhető nagyváros sem.