Városlista
2026. május 2, szombat - Zsigmond

Hírek

2012. Július 03. 12:00, kedd | Helyi
Forrás: a szervezők

A lovagkor körül forgott ez a két hét Sásdon

A lovagkor körül forgott ez a két hét Sásdon

Nyári tábor helyszíne volt a Sásdi Plébánia kertje a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Hitel-S a Hegyháton projektjének részeként. A kezdeményezést a SIPKA Egyesület és a Gyerekesély program is támogatta.

Június utolsó két hetében 30-30 gyermekkel foglalkoztak a szervezők reggel 8 és délután 4 óra között. A program a lovagkor köré épült. Lepedőt festettek a táborozók, melyből várat építettek, kardokat, pajzsokat készítettek. Akadályversenyen vettek részt ahol a feladatok a lovag hat fő erényéhez kapcsolódtak. Paléba kirándultak, ahol kipróbálhatták lovas tudásukat, illetve teherbíró képességüket a hazavezető gyalogtúrán a rekkentő melegben. Ellátogattak a bikali reneszánsz udvarba is, ahol szintén színes programok részesei lehettek.

A Miskolci és Tatabányai Családsegítő Központ munkatársai által tartott „Gazdálkodj okosabban” című játékos foglalkozás során a gyerekek többek között megismerhették, hogyan is működik egy család költségvetése, mit jelent a takarékoskodás és a pazarlás.

A tábor zárásaként pedig megtekinthették a Mátyás király szárnyai című bábelőadást a Márkus színház előadásában, melyet tábortűz és közös éneklés követett.

A tábor sikeréért tizenkét felnőtt és négy ifjúsági önkéntes dolgozott. A szervezők ezúton is köszönik a munkájukat.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

2026. Április 30. 09:00, csütörtök | Helyi

Május 5-én újból Makita roadshow lesz Dombóváron

Nyereményjátékkal, műszaki tanácsadással, kedvezményekkel várják a vásárlókat és érdeklődőket május 5-én, a Makita nyílt napon a dombóvári Lets Doit Bálint Barkácsáruházban!

2026. Április 29. 12:00, szerda | Helyi

A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható

Ha szeretné rendszeresen és mielőbb megkapni újságunkat online postaládájába, iratkozzon fel email címével az alábbi oldalon:

2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi

Emberölés Döbröközön

Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.