Városlista
2026. július 2, csütörtök - Ottó

Hírek

2023. Március 17. 11:40, péntek | Helyi

A József Attila Általános Iskola diákjai műsorukkal idézték meg 1848-at

A József Attila Általános Iskola diákjai műsorukkal idézték meg 1848-at

A magyar szabadság ünnepén a Dombóvári József Attila Általános Iskola műsorával vette kezdetét a rendezvény városunkban.

A közel száz diák közreműködésével méltó módon emlékezhetett a március 15-i eseményekre a dombóvári közösség. Molnár István városunk díszpolgára osztotta meg gondolatait a Művelődési Ház színháztermében szerda délelőtt.

„Egy nemzet, egy ország nem felejtheti el, nem veszítheti el egy ilyen nap emlékét. Ezek a jeles napok tartják meg nemzeti öntudatunk építményét, mint a fát a gyökere. Ebből tudunk erőt meríteni, amikor szükség van rá.” A közelmúlt történelmére, az elmúlt évek kihívásaira hivatkozva vont párhuzamot a 175 évvel ezelőtt történt eseményekkel Molnár István. Ugyanúgy, mint akkor ismét erőt kell meríteni, és újra el kell kezdeni építkezni. Egyensúlyt vesztett világunkban a gyermekeink, unokáink számára egy élhető világot kell építeni. Miénk a felelősség, nekünk kell valamit tenni. Így gondolták a március ifjak majd két évszázada és így gondoljuk ma is.

Az ünnepség után Pintér Szilárd polgármester képviselőtáraival, intézményvezetők, civil szervezetek vezetői helyezték el koszorúikat a Szigeterdőben.

Köszönjük a magas színvonalú produkciót az iskolának, a diákoknak és felkészítő tanáraiknak Deli Orsolyának és Szalainé Balogh Erikának.

Címkék: március 15.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 02. 09:33, csütörtök | Helyi

Óvatosan a mentett jelszavakkal!

Egy férfi e-mail fiókját törték fel ismeretlenek, majd egy utazási oldalon szobát foglaltak 5 főre Austinban.

2026. Július 02. 08:00, csütörtök | Helyi

Akciós tűzifa közvetlenül a Kocsolai Nagy Tüzépről

A Kocsolai Nagy Tüzép július 1–31. között kedvezményes áron kínál prémium minőségű akác tűzifát: 24.000 Ft/m³ áron.

2026. Július 01. 14:00, szerda | Helyi

Friss levegő kompromisszumok nélkül – hővisszanyerős szellőző otthonába

Egyre többen keresnek olyan megoldást, amely biztosítja a folyamatos friss levegőt anélkül, hogy a téli hónapokban a drágán megtermelt hő az ablakon távozna.

2026. Július 01. 09:39, szerda | Helyi

Égő gabonatáblát oltottak a dombóvári tűzoltók Mágocsnál

Négy hektáron gabonatábla égett június 29-én, hétfő délután Bikal és Mágocs között, a 6534-es számú út 27. kilométerénél.