A későbbi, modernebb felszerelése pedig a göllei Emlékházban látható.

Fekete István – Az első pisztráng (részlet)

.... És horgászunk most már hármasban tovább. A pisztrángok azonban nem hagyják magukat, és fütyülnek szöcskére, műhalra. Egyik helyen barátom legyére kétszer is ugrik a hal, de nem tudja kifogni. Továbbmegy, és én állok a helyére. A felvágódó halat én is láttam, és pontyhorgász koromból tudom, hogy ahol hal van, azt ki is lehet fogni.
– Ne kísérletezz vele! – tanácsolja barátom. – Egyszer már a horgomról esett le, ez nem kap többet. Én azonban láttam a halat – szép, nagy volt -, és csökönyösködöm. Csak azért is!
Állok a patak felett két szál gerendán, és arra a helyre vetem a horgom újra meg újra. Közben egy termetes asszony áll meg a keskeny híd túlsó végén. Intek neki, hogy csak jöjjön, mert én innét el nem mozdulok.
Tétován elindul, és neki van igaza, mert a hídon magam is alig férek el. A híd közepén formálisan összeölelkezünk, hogy elférjünk, nevetünk, az asszony elmegy, én pedig – tovább ingerlem a pisztrángot.
És a dörgölőzködés, úgy látszik, segített. Villámgyorsan felcsapott a hal, és a következő pillanatban már a horgon fickándozott. .....

(Megjelent a Nimródban, 1943. augusztus 10-én. Később – 1971. április 25-én – a Napló közölte.
Tartalmazzák a Rózsakunyhó (1973), A három uhu (1997), és az Erdély (2006) c. kötetek.)