Hírek
2023. Március 10. 14:09, péntek | Helyi
A hölgyeket köszöntötték Dombóvár nőnapi rendezvényén

Kovács Gergő műsora után Pintér Szilárd polgármester és a képviselő-testület férfi tagjai ajándékkal lepték meg mindazokat, akik elfogadták a meghívást.
„Tisztelt Dombóvári Hölgyek!
Ha valamikor, akkor az elmúlt időszakban minden eddiginél nagyobb támaszt jelentettek számunkra! Még akkor is, ha ezt nem mindig és nem elégszer mondtuk Önöknek! Pedig kellett volna, de az életünket felforgató világjárvány elterelte a figyelmünket az igazán fontos dolgokról! Ahogy az ország, úgy a dombóvári közösség is egy emberként fogott össze és lett úrrá az ismeretlen kihíváson, amely számos, korábban nem tapasztalt akadályt gördített elénk.
Azonban Dombóvár újból bebizonyította: erővel, elszántsággal és nem utolsó sorban szorgalommal képes leküzdeni minden akadályt. Ennek megvalósításában nagy szerepet vállaltak Önök, hiszen reggelente úgy
engedtek el minket otthonról, hogy hitet tettek közös sikereink mellett. Megerősítették bennünk, hogy érdemes és van kiért, miért
dolgoznunk, küzdenünk!"
Ezekkel a gondolatokkal köszöntötte Pintér Szilárd polgármester a hölgyeket a város nőnapi rendezvényén.
Kovács Gergő műsora után a képviselő-testület férfi tagjai ajándékkal lepték meg mindazokat, akik elfogadták a meghívást.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 30. 07:56, szerda | Helyi
Baráti találkozót tartottak a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói
Szent Anna napján baráti találkozóra gyűltek össze a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói.
2025. Július 28. 11:30, hétfő | Helyi
Vadászkamarai látogatás a Fekete István Múzeumban
Dr. Király István a Tolna Vármegyei Vadászkamara titkára július 22-én felkereste a Fekete István Múzeumot.
2025. Július 28. 09:17, hétfő | Helyi
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő tiszteletére
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából.
2025. Július 26. 21:35, szombat | Helyi
Retrobogás és falunapi forgatag Kaposszekcsőn
Videó beszámoló a 2025. július 19-én megrendezett Cyclekart futamról és falunapi forgatagról.