Hírek
2022. Június 16. 08:29, csütörtök |
Helyi
Forrás: Facebook: Városunk Dombóvár
A Dombóvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szervezett egész napos programot a diákoknak

A Dombóvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szervezett egész napos programot a diákoknak prevenciós céllal, a Kábítószer-ellenes világnaphoz kapcsolódva.
Az eseményt Kerényi Zsolt alpolgármester nyitotta meg, majd bemutatkoztak a szervezetek, akik különböző programokban vállaltak szerepet; kis csoportos foglalkozások, beszélgetések, előadások várták az érdeklődőket.
Elindult ez év tavaszán a kortárs képzés Gábor Zoltán c. r. őrnagy és Tóth Szilvia r. főtörzszászlós, a Dombóvári Rendőrkapitányság két munkatársának közreműködésével, szakmai vezetésével, akik a KEF helyi szervezetében is aktív szerepet vállaltak és a rendezvény mozgatói voltak. Ördög Péter, a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium tanulója a nagyközönség előtt mondta el, hogy miért vállalt feladatot a kortárs képzésben, majd az INDIT Közalapítvány és a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió képviselő mutatkoztak be. Workshopok keretében egész nap várták a diákokat a megbocsátás, stresszoldás, időbeosztás témakörökben.
Dr. Szemelyácz János intézetvezető főorvos, pszichiáter, pszichoterapeuta, addiktológus, az INDIT Közalapítvány szakmai vezetője vette át a szót és közel egy órában döbbenetes statisztikai adatok mentén beszélt a függőségről, a döntésről és a hibázás lehetőségéről. Kiemelte, óriási szerepe van a családoknak a prevenció kapcsán, hiszen a fiatalok szüleik otthoni példáját követik legtöbb esetben.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság interaktív prezentáció keretében tartott drogprevenciós előadást Czéder Andrea r. alezredes vezetésével, a program keretében Molnár Áron színész, aktivista, valamint Lingvai Péter és Szarvas Erika r. őrmesterek osztották meg gondolataikat a 2020-ban átélt támadásról, melyet egy a kábítószer hatása alatt lévő személy követett el ellenük. A közönségtalálkozó keretében a diákok nagy érdeklődést mutattak és körülvették a vendégeket kérdéseikkel.
A szervezők több állomást alakítottak ki a művelődési ház előtt, ahol a Magyar Vöröskereszt, a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió és a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság strandjain informálódhattak a három középiskola diákjai.
Bűnmegelőzés témában a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács képviseletében érkezett busz a rendezvényre, amely a SZER-TELENÜL pályázat eredményhirdetésével zárult.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 21. 00:00, csütörtök | Helyi
A BestByte Dombóvár legújabb ajánlata
0% THM 6, 10, 20 hónapra!
2025. Augusztus 15. 15:00, péntek | Helyi
Bálind József-ről nevezték el a Szuhay Sportcentrum kosárlabda csarnokát
Dombóvár Város Önkormányzata képviselő-testületének döntése alapján a Szuhay Sportcentrum kosárlabda csarnokát Bálind József Sportcsarnoknak nevezték el.
2025. Augusztus 15. 10:10, péntek | Helyi
A hónap műtárgya – Fekete István Múzeum
Augusztus hónap műtárgyának Ambrus Sándor (1959-2008) néhai dombóvári szobrász, grafikus, Fekete Istvánról készített nagyméretű képét választotta a múzeum.
2025. Augusztus 14. 08:26, csütörtök | Helyi
Forgalmirend-változás lesz augusztus 19–20-án Dombóváron
Az augusztus 19–20-ára tervezett rendezvények miatt több helyen útlezárásra és forgalmirend-változásra kell számítani Dombóvár-Kertváros városrészen.